Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

Ráadásul mindezt egy műsorban nyilatkozta a korábbi first lady.

Nyitókép: Todd Owyoung/Getty Images

Hillary Clinton volt külügyminiszter hétfőn azt mondta azoknak a választóknak, akiket felzaklat a Biden és Trump közti novemberi választás, hogy tegyék túl magukat rajta – olvasható a thehill.com-on.
Tegyék túl rajta magukat”
– válaszolta Clinton, amikor Jimmy Fallon humorista hétfő késő esti NBC-műsorában megkérdezte, mit mondana a választóknak, akik „feldúltak” a 2024-es elnökválasztás miatt.
„Ők a két lehetőség” – folytatta Clinton, majd hozzátette, hogy mindketten öregek. „Az egyik öreg és hatékony és együttérző, van szíve és tényleg törődik az emberekkel” - jellemezte Bident Clinton. A másik „öreg, és 91 bűncselekménnyel vádolták meg” – mondta Trumpról.
