Hatalmas külföldi nyomás nehezedik Szerbiára, a nyugati államok azt szeretnék elérni, hogy Szerbia ismerje el Koszovó függetlenségét, vonja meg a támogatást a boszniai Szerb Köztársaságtól, vezessen be szankciókat Oroszország ellen, távolodjon el Kínától és állítson fel egy baloldali bábkormányt – hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök szombati, a szerbiai közszolgálati televízióban is sugárzott beszédében.
A szerb elnök kiemelte: a Nyugat azzal a céllal gyakorol nyomást Szerbiára, hogy destabilizálja az országot, ezért is történnek az ilyen jellegű támadások mindig összehangoltan a média, a civil szervezetek és a különböző, nyomásgyakorlásra alkalmas - például egyházi vagy szurkolói - csoportok részéről.
Szavai szerint a célok elérése érdekében „Szerbia folyamatos démonizálása” zajlik, például azt mondják, hogy a választások nem demokratikus módon zajlottak, erre azonban egyetlen bizonyíték sincs vagy azt állítják, hogy rossz a média helyzete. Úgy fogalmazott, a Nyugatnak nem tetszik a belgrádi vezetés hozzáállása bizonyos dolgokhoz, a Nyugat azt szeretné, hogy olyan bábkormány irányítsa az országot, mint amilyen 2012 előtt volt.