Nyitókép: Guerinault Louis / ANADOLU / Anadolu via AFP
Múlt vasárnap szabadult el a pokol a Karib-térségben lévő Haitin, miután rabok százai szöktek meg a fegyveres lázadásokat követően. Az érintett börtönben lévő csaknem négyezer rabból alig százan maradtak rács mögött: azok soraiban, akik a maradás mellett döntöttek, van 18 egykori kolumbiai katona, akiket azzal vádolnak, hogy zsoldosokként működtek közre Jovenel Moise elnök 2021-es meggyilkolásában.
A haiti vezetés úgy reagált a történésekre, hogy mozgósította a rendőrséget és a hadsereget. Múlt csütörtökön a fővárosban négy rendőrt gyilkoltak meg fegyveresek, akik egyebek között Haiti nemzetközi repülőterére is tüzet nyitottak. Elfoglaltak két rendőrörsöt is pánikszerű menekülésre késztetve a polgári lakosságot.
A legújabb erőszakhullámért Jimmy Chérizier rendőrből lett bandavezér vállalta a felelősséget.
A Barbecue ragadványnevet viselő bűnöző, aki több bűnszervezet szövetségét vezeti, közölte, hogy célja Haiti rendőrfőnökének és kormányának túszul ejtése, valamint Ariel Henry, Haiti ügyvivő miniszterelnöke hazatérésének megakadályozása.
Henry pénteken Nairobiban írt alá megállapodást, amely lehetővé teszi egy ezerfős kenyai rendőri kontingens Haitire telepítését a bűnbandák elleni küzdelem támogatására.
A hét közepén bűnbandák próbálták átvenni az ellenőrzést a Haiti nemzetközi repülőtere felett. A fővárosban található Toussaint Louverture nemzetközi repülőtér a támadás ideje alatt zárva volt, nem közlekedtek a repülőgépek és utasok sem tartózkodtak a helyszínen. Az AP amerikai hírügynökség munkatársai egy páncélozott járművet láttak a kifutópályán, amely a bandákra tüzelve próbálta megakadályozni őket a repülőtérre való bejutásban, az alkalmazottak pedig menekültek a golyózápor elől.
Az ENSZ szerint Port-au-Prince területének mintegy 80 százalékát már ellenőrzésük alá vonták. Az erőszakhullám tovább súlyosbítja az amúgy is sanyarú ellátási helyzetet, a karibi szigetország 11 millió lakosának csaknem fele számára nem biztosított az élelmiszer-ellátás.