mégpedig február 3-án. Az iowai demokraták annyit tudtak elérni, hogy a tagállami ügyekben illetékes kaukuszt megtartották a megszokott időben, ám az elnökjelölt-jelöltekre levélben lehet szavazni március 5-ig
New Hamsphire viszont a saját törvényei szerint úgy döntött, hogy bizony az január 23-án lesz. Meg is tartották a demokrata előválasztást úgy, hogy Joe Biden neve nem szerepelt a szavazólapokon, mégis magasan ő győzött, miután kampánystábja amellett agitált, hogy a résztvevők írják rá az elnök nevét a szavazólapra.
A demokrata pártvezetés azért döntött az előválasztási sorrend radikális megváltoztatása mellett, mert azt szerette volna, ha az egész Amerika demográfiai összetételét jobban reprezentáló, „sokszínűbb” tagállamban rajtol el a show, s ezt Dél-Karolinában vélték megtalálni. Valójában az állhat azonban a döntés mögött, hogy 2020-ban itt mutatkozott meg, milyen sok fekete támogatja Bident.