Vigyázó tekinteteket Erdélyre vessétek: az akácoshoz is hozzászokik a szem

„Emberek, Erdély román föld, az Európai Unió része vagyunk, Magyarország is az Európai Unió része. Románia és Magyarország is NATO-tagok, és az örökkévalóságig szóló megállapodásokat írtak alá (…).

románok, magyarok, ukránok, németek, akik együtt élnek Romániában. Azt hiszem, ez áldás, és nem ok a vitákra, a minket elválasztó dolgok megtalálására” – mondja mindezt Románia éppen aktuális miniszterelnöke (Románia az az ország, ahol mire megtanulnád a miniszterelnök nevét, addigra már a kormánypártot is lecserélik, nemhogy a kormányfőt).

Megpróbálom ezt píszíre és zöldérthetőre lefordítani:  „Emberek, az akácos mindig is akácos volt. A szomszéd telek is ugyanabba a műtrágyagyárba van bekötve, ugyanazt a vegyszert szórják ránk, minek a feszkó. Mi tulajdonképpen mindannyian akácok vagyunk, hiába teremtett a jóisten téged tölgynek, bükknek vagy fenyőnek.”

Nem volt jó érzés másodrendű állampolgárnak lenni a saját szülőföldeden. És most hasonló kényelmetlen érzés okoz viszketést uniós kitekintésben. Ezért hiába puhítanám az üzenetet, nem engedi a bennem bujkáló kisördög: ugyanezt fogjuk kapni nemsokára európai csomagolásban, amikor meg akarják érvelni, hogy miért kell az illegális bevándorlóknak az EU-tagállamokban alanyi jogon állampolgárságot adni.

Kicsiben mi már átéltük ezt Erdélyben az elmúlt száz évben. Ezért azt is tudjuk, hogy az akácról – a kétségtelen pozitív tulajdonságai mellett – egy dolgot mindenki megemlít, ezt most direkt a Wikipédia-szócikkből idézem:

Ezt tudjuk tehát, de nem érezzük. Mert itt a csapdahelyzet, vigyázó tekinteteket Erdélyre vessétek: az akácoshoz is hozzászokik a szem.