Őrjöngenek a románok Novák Katalin és Orbán Viktor döntése miatt

2024. január 15. 08:39

Romániában nehezen viselik, hogy a magyar államfő és a miniszterelnök kifejezik szolidaritásukat az Erdélyben élő magyarokkal.

2024. január 15. 08:39
null

„Oknyomozó" cikket készített Novák Katalin köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök erdélyi látogatásaival kapcsolatban az Evenimentul Zilei. A román lap a Gazeta de Cluj főszerkesztőjének véleményét is idézte, mely szerint

Novák Katalin úgy viselkedik, mintha Erdély Magyarország része lenne.

A portál szerint a politikai vezetők ezekkel az utakkal akarják kifejezni szolidaritásukat a Romániában élő magyarokkal, és arra is emlékeztet a szerző, hogy Orbán Viktor korábban azt mondta, a székelyek soha nem tűnnek el, és Magyarország is fennmarad független nemzetként.

Liviu Man főszerkesztő azt is közölte, hogy Novák Katalin a román állammal is dacol, azt mutatja utazásaival, hogy akkor jön és megy, amikor akar, nem törődik a diplomáciai protokollal, és magánlátogatásnak nyilvánítja ezeket a programokat. Nem ez az első eset, hogy teljesen kikészültek a románok, amiért Novák Katalin a csíki szurkolók között skandálta Brassóban, hogy „ria, ria, Hungária”

Az összeállításban idézik Tudor Pacuraru nyugalmazott hírszerző ezredest, aki arról beszélt, hogy

nem önmagukban a látogatások problémásak, hanem az, hogy a magyar államfő és a miniszterelnök mindegyik útját provokatív, nacionalista-soviniszta, sőt, revansista gesztusok kifejezésére használják.

Úgy véli, ezek politikai hasznot hoznak számukra Magyarországon.

Ezt is ajánljuk a témában

***

A cikket Közép-Európa szakértője, médiafigyelője és piackutatója, a CEPER szemlézte a mandiner.hu számára.

Nyitókép: Novák Katalin Facebook-oldala

 

Összesen 164 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Miki22
2024. január 18. 10:08
Erdeny az mindég magyarorszag része. Magyar föld le szophatjak magukat akik mast valanak. Az a mi foldunk s az is marad. Isten vissza fogja adni. Tolvaj román banda.
Felvidéki MAGYAR
2024. január 16. 08:10
A román = cigány! Elmehetnek mind a rózsás szoknyás qrwa anyjukba! Erdély magyar terület! Vesszen Trianon!
Attyla
2024. január 15. 18:54
Ha bocskoros örjöng az mindig jó jel.👍 A büdös kecske b@szók az USA seggét nyalja, hogy jobb fegyvereket kapjon. De ha kell simán elárulják a Yankeet! ... És keresik majd Oroszország kegyeit és áskálódni fognak ellenünk! A jó román a halott román!
YouTubeRight2Laugh-Tamas
2024. január 15. 17:04
“Novák Katalin úgy viselkedik, mintha Erdély Magyarország része lenne” Lehet néha elvonulhatnának a románok tanulmányozhatnák a történelmet, nem a Ceausescu által kreáltat! Azért a szemünkben a legtöbb szánalmasan nevetséges, de ők jönnének a Tiszáig. Ehhez hasonló hozzászólásokat lehet olvasni YouTube szerte. Aki elkezd lopni, annak sosem áll meg a keze. Az észjárása mindig a másik tulajdonán van. Nehéz lehet ezzel együtt élni, de az ő bajuk!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!