Európa legbefolyásosabb agytrösztjei közé tartozik a Nemzetközi Kapcsolatok Európai Tanácsa (ECFR). A különböző országok neves politikusait és más szakembereit tömörítő szervezet az európai politika formális és informális kapcsolódási és találkozási pontja, amelyet többek között a Soros-féle alapítványok is támogatnak.
Az ECFR most előrejelzést közölt arról, mi várható szerintük az idei európai parlamenti választáson.
A válaszuk: jobbra tolódás.
Összefoglalójuk szerint Európa számos országa jobbra fordul idén, a populista, radikális jobboldali pártok szavazatokat szereznek, míg a középbalos és zöld pártok gyengülni fognak.
Úgy számolnak, kilenc országban „Európa-ellenes populisták” fognak nyerni, ezek közé tartozik Ausztria, Belgium, Csehország, Olaszország, Hollandia, Lengyelország, Szlovákia – és ide sorolják a biztos Fidesz-győzelemre készülő Magyarországot is.
Emellett e táborhoz tartozó pártok futnak be a második vagy harmadik helyen Bulgáriában, Észtországban, Finnországban, Németországban, Lettországban, Portugáliában, Romániában, Spanyolországban és Svédországban.
Az ECFR szerint várható lesz, hogy az EP centrista „koalícióján” – az Európai Néppárt, a szocialisták és a liberálisok hagyományosan együtt szavazó hármasán – kívüli pártok fogják megszerezni majdnem a felét az Európai Parlament székeinek. Sőt,
előfordulhat, hogy az Európai Néppárt és a tőle jobbra lévő két pártcsalád (ECR és ID) együtt első alkalommal többségbe tudnának kerülni,
kisebbségbe szorítva az európai baloldalt.
Az agytröszt szerint az európai jobbra tolódásnak jelentős következményei lesznek több európai politikában is, például egy új, jobbos többség elvetheti a radikális klímapolitikát a kontinensen.
Az ECFR felhívja a figyelmet, hogy a „szélsőjobb” már egyre dominánsabb az egyes országok belpolitikáiban is, Hollandiában nyerni tudott Geert Wilders, a Le Pen-féle Nemzeti Tömörülés pedig ellenzékből alakítja a francia politika irányvonalát.
Az EP-választásra készült kutatások szerint az idei voksoláson az Európai Néppárt 173, a szocialisták 131 helyhez juthatnak az európai törvényhozásban. Őket a radikális jobboldali ID pártcsalád követheti 98 székkel, majd a liberálisok 86, a konzervatív ECR 85, a zöldek 61, a szélsőbal pedig 44 székkel rendelkezhet majd, 42 képviselő pedig pártcsaládokon kívül juthat be az EP-be. Ismert,
a Fidesz jelenleg pártcsalád nélkül van jelen az európai törvényhozásban,
és az EP-választásig valószínűleg már nem is történik ebben változás.