Romániai panziótűz: menesztették a katasztrófavédelem egyik illetékes munkatársát

2023. december 27. 22:17

A hatóságok helyszíni ellenőrzést is elrendeltek.

2023. december 27. 22:17

A Prahova megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) megelőzésért felelős osztályvezetőjének menesztését és egy bukaresti vizsgálóbizottság helyszíni szemléjét rendelte el szerdán a tohani-i panziótűz ügyében a román belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya (DSU).

A hatóság közleménye szerint a DSU bukaresti és Prahova megyei vezetői elemezték a Tohani településen kedden hajnalban kigyulladt panziónál lezajlott ellenőrzések menetét, és több intézkedést foganatosítottak.

A Raed Arafat államtitkár vezette hatóság elsőként elrendelte a Prahova megyei ISU megelőzésért felelős osztályvezetőjének menesztését. Arról is döntött, hogy annak bukaresti felettese vezesse azt a bizottságot, mely a helyszínen fogja kivizsgálni a panziónál 2019-ben lezajlott ellenőrzések iratait. Arról is határoztak, hogy ezek bizonyos vonatkozásairól értesítik a bűnüldöző szerveket, mivel bűncselekmény gyanúja áll fenn.

A panziónak sem tűzvédelmi, sem építési engedélye nem volt

A hatósági jelentések szerint a panziónak sem tűzvédelmi, sem építési engedélye nem volt, csupán 2020-ban szerzett hatósági bizonyítványt, holott a honlapján közzétett információk szerint 2013 óta működött.

A hatóságok közölték, hogy 

elkezdődött az áldozatok azonosítása a DNS-minták alapján. 

A román sajtó szerint többségük fiatal felnőtt. A nyolcadik eltűnt személyt szerdán estig nem találták meg a tűzoltók.

A vendégekkel teli panzió kedden hajnalban gyulladt ki. Az épületben 26-an tartózkodtak, akik előző este egy összejövetelen vettek részt. A kétszintes, fából készült épületben gyorsan elharapóztak a lángok, a földszinten lakók időben kimenekültek, de az emeleti vendégeket - öt felnőttet és három gyereket - eltűntnek nyilvánították. Hétnek a holttestét megtalálták a romok között, egy személyt még keresnek.

A tűzeset ügyében a Prahova megyei ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés és rongálás miatt indított vizsgálatot.

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Nyitókép: HANDOUT / ISU PRAHOVA - INSPECTORATE OF EMERGENCY SITUATIONS PRAHOVA / AFP

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bagoly-29
2023. december 28. 15:53
Három feltételezés van a tűz okáról: - elektromos zárlat, - a kazán meghibásodása; emiatt a manzárdszobákba hősugárzókat raktak; s az ott levők menekültek nehezen a tűzből; - szándékosság.
békalepcse2.0
2023. december 27. 23:46
Na ez románia... Valakit m3nesztettek és a felettese fogja vizsgálni a törzénteket. Normális esetben pont a feltételezett mulasztónak az összes felettesét kell kizárni a vizsgálatok közeléből is! Pont a felettesének lehetnek a legnagyobb mulasztási törvénysértései az ügyben. Bezzeg románia!
buckafej-2
2023. december 27. 23:11
10 éve működött építési engedély nélkül. A tulaj egy dákimádó vérnacionalista gengszter Románia előttünk jár.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!