Tessék dönteni, az önök felelőssége! – Orbán válaszolt Zelenszkijnek
A miniszterelnök X-oldalán jelezte: nem ülnek fel a provokációnak és egyértelművé tette a helyzetet.
Az argentín elnök korábban a kínai kormányt gyilkosoknak nevezte, és azt mondta, hogy nem fog kommunistákkal együttműködni.
Argentína új elnöke, Javier Milei visszalépett az ország tervezett belépésétől a bővülő BRICS-be – írta meg a BBC.
A Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika és India vezetőinek írt levelében Milei azt írta, hogy az előző kormány által hozott döntéseket felülvizsgálták. Argentínát január 1-jén vették volna fel a BRICS-be Egyiptom, Irán, Etiópia, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek mellett.
Szemléletváltásra azután került sor, hogy Milei novemberben meglepetésszerű választási győzelmet aratott, és radikális ígéreteket tett a dél-amerikai ország gyengélkedő gazdaságának átalakítására.
Milei a baloldali Alberto Fernándezt váltotta, akinek nézetei jobban illeszkedtek a blokk jelenlegi tagjainak nézeteihez.
Milei levelében azt írta, hogy kormánya külpolitikája „sok tekintetben eltér az előző kormányétól”.
Hozzátette, hogy bár nem tartja „helyénvalónak”, hogy Argentína teljes jogú BRICS-taggá váljon, továbbra is elkötelezett a kétoldalú kapcsolatok erősítése mellett, különösen a kereskedelmi és befektetési forgalom növelése érdekében. Argentína Fernández alatt benyújtott tagsági kérelmét Peking támogatta, de Milei élesen bírálta Kínát.
A kampánykörúton a kínai kormányt gyilkosoknak nevezte, és azt mondta, hogy nem fog kommunistákkal együttműködni.
Argentína az inflációval küzd, az árak az elmúlt évben mintegy 150%-kal emelkedtek. Emellett alacsony készpénztartalékokkal és magas államadóssággal rendelkezik, miközben a lakosság 40%-a a szegénységi küszöb alatt él.
Nyitókép: Matías Baglietto / NurPhoto / NurPhoto via AFP