Magas szőke férfi felemás győzelemmel – a társadalmi elégedetlenség adott, de vajon meddig hajlandó tompítani a nézeteit Wilders?

Bestaanszekerheid – megélhetési biztonság. Ez a szó uralja ma Hollandiát, erről szólt az őszi kampány. Hollandiában ugyanis nyugati világunk legtöbb országához hasonlóan megrendült a korábbi évtizedek jóléti állami biztonsága a koronavírus-járvány, az ukrajnai háború és az energiaválság idején. A megélhetés megdrágult, az energiaárak extrém módon megemelkedtek, a bevándorlás fokozódása és ezzel a városok telítődése, a rossz lakhatási helyzet, valamint egyes területeken a közbiztonság romlása hollandok tömegeit érinti negatívan a mindennapokban.

Ez a megrendülés vezetett a politika átrendeződéséhez, ami a múlt szerdai parlamenti választáson a gyakorlatban is érvényesült. A választást azután tartották, hogy Mark Rutte, az országot 2010 óta vezető jobboldali liberális miniszterelnök kormánya júliusban lemondott, miután nem tudott dűlőre jutni egy migrációs politikai kérdésben, a háborús konfliktusokból érkező menekültek családegyesítésének szabályozásában. Néhány napra rá a miniszterelnök közölte, hogy nem indul újra a választáson, és otthagyja a politikát. Mark Rutte így is a leghosszabb ideig szolgáló kormányfő volt a holland történelemben.

Rutte távozásával tehát új fejezet kezdődik a holland politikában, szabad a pálya az új versenyzőknek. Ezt segíti a választási rendszer, amelynél arányosabb nem is létezhet a világon: a tisztán listás választáson 150 hely kiadó, és aki eléri az összes szavazat százötvened részét, vagyis 0,67 százalékot, az küldhet egy képviselőt a parlamentbe.

A törvényhozásba bejutni tehát rendkívül könnyű, többségi kormányt alakítani viszont éppen ezért nehéz. Ebben segít a több évszázados holland demokrácia hagyományrendszere, amely egyrészt a korábbi pilléresedésen (reformátusok és katolikusok, majd baloldal, jobboldal és liberálisok tömbje), valamint a kompromisszumok kultúráján alapul. Nos, ez utóbbi az, amit Ruttének már nem sikerült idén nyáron megteremtenie egy éles politikai kérdésben, emiatt felbomlott a kormánya.

A választás előtt a közvélemény-­kutatások még kiegyenlített versenyt mutattak, négy politikai erőnek is 20 és 30 százalék közötti eredményt jósoltak. Az egyik az eddig Rutte által vezetett Szabadságért és Demokráciáért Néppárt (VVD), a másik a jobboldali-populista veterán Geert Wilders Szabadság­pártja (PVV), a harmadik pedig a baloldali-­liberális tábor választási szövetségben egyesülő zászlós­hajója, a Munkáspárt és a ZöldBal koalíciója (GL–PvdA), amit egy másik, itthon is ismert veterán, Frans Timmermans vezetett a csatába. A negyedik erő egy új politikai mozgalom, a keresztény­szociális-jobbközép Új Társadalmi Szerződés (NSC), amelyet Pieter Omtzigt vezet.

A kiegyenlített erők közvélemény-kutatásokban mért csatája helyett viszont meglepetésszerű eredmény született: messze legnépszerűbbként a Szabadságpárt futott be az első helyen. Wilder­s­ék a szavazatok 23,7 százalékát szerezték meg, ezzel 37 képviselőt küldhetnek a parlamentbe. A három nagyobb versenytárs számottevően gyengébb eredményt ért el. Timmermans új balliberális szövetsége 15,6 százalékot kapott, a VVD 15,2 százaléknyi, az Új Társadalmi Szerződés pedig 12,9 szá­zaléknyi szavazatot gyűjtött. Rajtuk kívül még tizenegy pártocska küld egy vagy néhány képviselőt a parlamentbe, köztük a gazdák pártja, a radikális reformátusok, a bevándorlókat képviselő formáció vagy épp Thierry Baudet meggyengült Fórum a Demokráciáért (FvD) nevű jobboldali pártja, amely korábban Wildersszel szembeni trónkövetelőként jelentkezett be, de a régi harcos visszaverte őket, és visszanyerte a radikálisabb közeg támogatását.

Milyen üzenetekkel, milyen programmal nyert Geert Wilders? Nos, nem teljesen újszerűekkel, hiszen a pártelnök a holland politika veteránja: 1998 óta ül a parlamentben, ahol korábban szélsőségesnek tartott, ma egyre népszerűbb, sőt most választási győzelmet hozó nézeteinek hangot adva kritizálta a bevándorlást és az azzal járó társadalmi és politikai változásokat. Egyébként maga is színes egyéniség, és nem csak az évtizedek óta látványosan szőkített hajáról beszélünk. Apja holland, édesanyja részben indonéz gyökerű, a régi holland gyarmatbirodalom távoli koronaékszerében éltek ősei. Felesége, Márfai Krisztina magyar származású, korábbi diplomata. Wildersék gyakran jelentkeznek be a magyar vidékről, felesége származási helyéről, Nyírparasznyáról is, ahol összebarátkoztak a szintén innen származó mulatóssztárral, Bunyós Pityuval.

Nyírparasznyáról kanyarodjunk vissza a holland belpolitikába: Wilders nagy sikerét régi programja ismételt hangoztatásával érte el, erélyesen kritizálva a bevándorlást, az iszlamizmust, sőt az iszlámot, illetve az Európai Unió túlhatalmát. Politikai karrierjét még a VVD-ben kezdte, dolgozott szövegíróként a pártnak, majd Frits Bolkestein pártelnök titkára lett. Bolkestein később európai biztos lett, Wilders pedig a jobboldalra vette az irányt.

A bevándorlás- és iszlámellenes politikus, Pim Fortuyn 2002-es, majd a szintén iszlámkritikus Theo van Gogh filmrendező 2004-es meggyilkolása után Wildersben tovább erősödtek kritikus nézetei, s ennek hangot is adott, aminek az eredményeként kiszorult a VVD-ből. 2006-ban alapította meg a Szabadságpártot, amelynek egyetlen formális tagja van: ő maga. Wilderst a harcos iszlamizmusellenessége miatt állandó fenyegetések érik, ezért már 2004 óta a rendőrség védelme alatt él, a háza és a parlamenti irodája is ennek megfelelően van kiépítve. A Szabadságpártot többször mérték már a legnépszerűbb pártnak, de a választásokon végül valaki mindig megelőzte. 2010 és 2012 között kívülről támogatták Mark Rutte kisebbségi kormányát, de a 2012-es előre hozott választáson meggyengülve visszavonultak az ellenzékbe.

Negyedszázadnyi politizálás után most jött el Wilders ideje. „Biztosítani fogjuk, hogy Hollandia megint a hollandoké lesz. Korlátozzuk a menekültek és a migránsok cunamiját. Az embereknek újra lesz pénz a zsebükben” – ígérte kampányában. Azt is gyakran hangoztatta, hogy betiltaná a mecseteket és az iszlám iskolákat – bár a kampányhajrában már arról beszélt, hogy egyelőre vannak ennél fontosabb ügyek is Hollandiában. A választási győzelem estéjén leszögezte: „Kormányozni akarunk, és kormányozni fogunk.” Kormányra kerülése esetére bedobta a nexitnépszavazás ötletét, vagyis azt, hogy az európai közösséget megalapító hollandok döntsenek a további tagság és a kilépés között. Igaz, Wilders később arról beszélt, hogy most nem megfelelő a hangulat a szavazáshoz.

A koalíciókötéshez Wildersnek nézetei tompítására van szüksége, hiszen a képviselői helyek negyedét sem birtokló Szabadságpártnak több koalíciós partnert kell szereznie a többséghez. Timmermansék nyilván szóba sem jönnek, a VVD és az NSC nem zárkózik el kategorikusan Wilderstől, bár fenntartásait hangoztatja. A három pártnak együtt már 81 képviselője, vagyis többsége lenne. Egy nem is olyan extrém esetben az is elképzelhető, hogy a Wildersen kívüli nagyobb erők fognak inkább össze, elütve a győztest a kormányzás lehetőségétől. Az biztos, hogy a holland hagyományoknak megfelelően hosszas tárgyalások kezdődnek a kormány össze­tételéről – legutóbb 271 nap alatt végezték el a feladatot, most még nehezebb tárgyalásokra lehet számítani.

Nyitóképen: Geert Wilders a választás után. Fotó: AFP / Sem van der Wal / ANP MAG