Amerika vezető döntéshozójává kezd válni Elon Musk
Trump mellett állva alapvető dolgokban szabja meg az irányt a világ leggazdagabb embere.
A legrangosabb amerikai egyetemek vezetői nem tartják aggályosnak a kampuszokon zajló zsidóellenes megmozdulásokat.
A Harvard, az MIT és a Pennsylvaniai Egyetem elnökeit egy kongresszusi meghallgatáson kérdezték arról, hogy megsérti-e a zsidók népirtására való felhívás az egyetemük magatartási kódexét vagy a zaklatásra vonatkozó szabályokat?
Az egyetemi vezetők azonban többszöri kérdésre sem voltak hajlandó egyenes választ adni, és nem határolódtak el a demonstrációkról. Azt mondták, hogy ez „a kontextustól függ” és „attól, hogy a beszéd átcsap-e magatartásba”, azaz ténylegesen a zsidók megölésébe. A meghallgatás meglehetősen nagy vihart kavart a közösségi médiumokban.
Az X és a Tesla tulajdonosa, Elon Musk szintén egy bejegyzésben reagált a meghallgatásra.
Hadd segítsek nekik itt: »Bárki népirtására (halálára) való felhívás nyilvánvalóan zaklatásnak minősül.«”
– tette hozzá Musk.
A meghallgatásról készült videót itt tekintheti meg:
Nyitókép: Michael M. Santiago / Getty Images