Itt a kormány reakciója a migrációs paktum elfogadására (VIDEÓ)

2023. december 20. 15:35

Dömötör Csaba szerint azért siettek az új szabályok elfogadásával, mert közeledik az EP-választás, és tartanak attól, hogy a választás után már nem lenne meg a szükséges többség.

2023. december 20. 15:35

„Nem éppen ilyen karácsonyi ajándékra számítottunk” – reagált Dömötör Csaba a migrációs paktum elfogadására. Az államtitkár leszögezte: ez a csomag elemeiben és egészében is teljesen ellentétes azzal, amit a magyar kormány képvisel.

Dömötör elmondta: benne van a csomagban a régóta vitatott elosztási kvóta, tehát meghatározzák, hogy egy-egy tagállamnak hány migránst kell befogadni. „De ezen is túlmennek, mert az is benne van az új csomagban, hogy

válsághelyzetben meg lehet haladni ezeket a számokat, ami gyakorlatilag létszámkorlát nélküli befogadást jelenthet a tagállamok számára” – fogalmaz az államtitkár.

Dömötör szerint az új csomag felülírná a jelenlegi magyar menekültügyi eljárásokat is. „Az egésznek az lenne a következménye, hogy Magyarországon is migránsgettók jönnének létre” – hangsúlyozta. Szerinte azért siettek az új szabályok elfogadásával, mert közeledik az EP-választás, és tartanak attól, hogy a választás után már nem lenne meg a szükséges többség.

 

 

Ezt is ajánljuk a témában

Fotó: MTI/EPA/EFE/Alberto Valdes

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bagira002
2023. december 22. 05:17
Eu-Brüsszel olyan mint a burokba szorult féreg önmagát felfalja.
bagira002
2023. december 22. 05:12
Nyugati befogadó országok a vendégeiket tartsák el .
bagira002
2023. december 22. 05:08
freely 2023. december 20. 18:45 Vendég munkásokkal mi a bajod , úgy tűnik ha betolakodók élősködők jönnek annak örültök kormánybuktató uszítjátok , ha vendég munkás dolgozik hivatalos papírokkal jön ország gazdaságába besegít nem kormány buktató azért rikácsoltok .
bagira002
2023. december 22. 05:01
Náci nyugat a betolakodókat kiválogatja magának , Magyarokhoz keleti blokkba a bűnöző terroristákat semmire kellő csavargókat küldik. Ursula választás előtt brüsszeli parlamenten az ukrán tag felvételt a betolakodók elosztását átakarja verni . Nem kell beengedni nem kell fizetni , így is Brüsszel sok sok milliárddal adós. Végtelenségig elmenni .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!