Így ért véget a világ legkegyetlenebb drogbárójának élete

1993 december 2-án egy háztetőn ért véget Pablo Escobar, a világ leghírhedtebb drogbárójának élete, aki valószínűleg nem így tervezte halálát (bár mindenképpen számolnia kellett azzal, hogy nem békés körülmények között szenderül majd jobblétre).

Escobar (teljes nevén Pablo Emilio Escobar Gaviria) 1949-ben, Kolumbia Rionegro nevű városában látta meg a napvilágot, a legendákkal szemben nem egy szegény családban. A fiatal Pablo ezzel együtt viszonylag hamar otthagyta az iskolapadot és unokatestvérével, Gustavo Gavíriával belevetette magát az alvilágba, hogy már akkor hírnevet szerezzen magának. Kettejük szoros kapcsolata egészen Gustavo haláláig tartott.

Először csak cigarettát és marihuánát csempésztek, sírköveket (!) loptak el, majd értékesítették tovább, aztán jöttek az autólopások. A feltörekvő Escobarnak innen már csak egy lépés volt a személy elleni erőszak. 

Jövedelmezőbb üzlet

Az emberrablásokból is élő Escobar a hetvenes években aztán átnyergelt az akkoriban felfutó kokainbizniszre. Társaival pedig rövid idő leforgása alatt hatalmas vagyonra tett szert az USA-ba irányuló kábítószer-kereskedelem révén. A kokainszállítmányokat kisrepülőgépeken vitték Kolumbiából Miamiba. Escobar tevékenysége felkeltette a hatóságok érdeklődését is és bár 1976-ban letartóztatták és bíróság elé állították, a kenőpénzeknek köszönhetően hamar kijött a rácsok mögül. 

A 27 éves Escobar még ebben az évben meg is nősült, feleségül vette a 15 éves María Victoria Henao-t, akitől két gyermeke született: Juan Pablo és Manuela. Miközben rajongásig szerette családját, kegyetlenül leszámolt azokkal, akik az útjában álltak. Ha kellett, saját kezűleg, ha kellett, hűséges, mindenre elszánt bérgyilkosai, a sicariók

Politikai karrier

Escobar azonban nem elégedett meg a kokainból szerzett dollármilliókkal, noha társaival annyi pénzre tett szert, hogy egy idő után zacskókban ásták el a vaskos kötegeket, mert már nem tudták hol tárolni. 

Még több hatalmat akart, és a politikába is be akart törni. 1982-ben sikerült is bejutnia a kolumbiai törvényhozásba. Közben pedig a megszerzett pénzből jótékonykodott is, amelyért Medellin szegénységben élő rétegei imáikba foglalták nevét. A drogbáró lakónegyedeket, kórházat, templomot sőt futball-stadiont is épített a városban. 

Az 1983-ban igazságügyi miniszternek kinevezett Rogrigo Lara azonban megkapargatta a felszínt, rámutatva Escobar valódi énjére. Mindez pedig oda vezetett, hogy a drogbárónak távoznia kellett a törvényhozásból. 

Ezután vetődött fel, hogy Esbobart és a többi kolumbiai drogmaffiózót kiadhatják az USA-nak, ami érzékenyen érintette volna őt és társait, hiszen valószínűleg életük végéig sínylődhettek volna egy amerikai börtönben. Persze ez utólag már nem is tűnik olyan rossz üzletnek ahhoz képest, ami végül Escobarékkal történt...

A javaslat ellen ezért egy szövetséget létrehozva háborút hirdetett. Hogy a kolumbiai legfelsőbb bíróság még csak meg se tudja vizsgálni alkotmányossági szempontból javaslatot, Escobarék baloldali gerillákkal szövetkezve megrohamozták a bíróság épületét, ahol a bírók felével végeztek. Emellett számtalan embert öletett meg, a fővárost Bogotát pedig bombamerényletekkel tartotta rettegésben. 

Közben azonban érzékeny veszteségeket is szenvedett, miután a kiadatás lehetőségének zöld utat adó Belisario Betancur elnök is harcot hirdetett a kokainkereskedelemmel foglalkozó kartellek ellen. 

A következő áldozat a Galán helyébe lépő César Gavíria lett volna, ám ő végül nem szállt fel arra a helyi repülőgépjáratra, amelyet Escobarék felrobbantottak. A merényletben így Galán nem, 110 ártatlan ember azonban életét vesztette. Közben azonban Escobar tengelyt akasztott a rivális Cali-kartellel is, így többfrontos háborúra kellett berendezkednie.

Saját luxusbörtön

Gavíria végül megnyerte a választást, és rövid ideig úgy tűnt, hogy meg is tudja fékezni a terrort. A kormány 1991-ben megállapodott Escobarral, hogy a drogbáró felhagy az erőszakkal és börtönbe vonul egy csökkentett büntetés fejében. Ám nem akárhova vonult be, hanem egy a szülőhelyéhez közel maga építtetett luxusbörtönbe (La Catedral). 

Escobarnak azonban esze ágában sem volt felhagyni a drogüzlettel, azt tovább irányította a Katedrálisból, amelyről közben a médiába kiszivárogtatta, hogy minden, csak nem egy szigorú börtön. A kormánynak lépnie kellett, Escobart át akarták szállítani egy valódi börtönbe, ám sikerült kereket oldania. 

Ezután azonban már csak menekült, folyamatosan változtatva búvóhelyeit. Felkutatására egy külön Kereső Osztag alakult (Bloque de Búsceda), amely végül rálelt Medellin egyik negyedében. A történet szerint Escobar lebukásához az vezetett, hogy a rendőrségnek sikerült bemérnie rádiótelefonját, amelyen éppen a fiával beszélt, egy nappal 44. születésnapja után. Escobar családja ekkor már a rendőrség felügyelete alatt állt, egy városi hotelben elszállásolva. 

A vég

Escobarnak esze ágában sem volt megadni magát, a rajtaütés során utolsó emberével az oldalán tűzharcba keveredett a Kereső Osztag katonáival, akik azonban végül egy háztetőn lelőtték.

Juan Pablo szerint pedig apja korábban pont azt tanította neki, hogy ha végezni akar magával, oda tegye a pisztolyt. Escobart Medellinben temették el, a beszámolók szerint 20-25 ezer ember kísérte végső útjára.

Escobar öröksége

Az akkor 16 éves Juan Pablo Escobar Henaonak, kilenc éves húgának Manuelának, valamint Escobar feleségének azonban ezzel korántsem ért véget a kálváriája. A családfőjét és egyben minden vagyonát elvesztő famíliának azzal kellett számolnia, hogy Escobar ellenségei rövid úton végeznek velük. Senkitől sem várhattak segítséget, a kolumbiai állam nem tudta és nem is akarta garantálni a biztonságukat.

Egy rövid időre az őket befogadó egyetlen országba, Dél-Afrikába menekültek, de onnan rövid időn belül továbbálltak és végül álneveket használva, Buenos Airesben leltek menedékre. Azonban az argentín hatóságok, miután megtudták, kik is valójában, évekig vegzálták és próbálták vád alá helyezni őket, sikertelenül. 

Marroquin mostanában is felvilágosító előadásokat tart a fiataloknak szerte Dél-Amerikában. Már fiatalon eldöntötte, hogy semmi esetre sem akar apja nyomdokaiba lépni és ehhez tartotta is magát. Anyja szintén írt könyvet egykori férjéről, az akkori időszakról. Ma már mindketten vállalják nevüket, múltjukat, egyedül Manuela kerüli a nyilvánosságot. 

Escobar egyik furcsa öröksége, hogy az anno a saját állatkertjébe hozatott vízilovak teljesen elszaporodtak Kolumbia egyes részein, az állam pedig harminc éve nem tud mit kezdeni a környéket ellepő víziló-populációval. Az állatkertnek is helyet adó egykori híres luxusbirtoka, a Hacienda Napoles ma már turistalátványosság. 

Nyitókép: Jan Sochor/Getty Images