Hoppá! Épphogy kinevezték, máris korrupciós vádak miatt magyarázkodhat az új francia egészségügyi miniszter

2023. december 23. 11:44

Órákat, pezsgősüvegeket, okostelefonokat és televíziót kaphatott szabálytalanul a vizsgálat alá vont politikus.

2023. december 23. 11:44

A POLITICO cikke szerint Agnès Firmin Le Bodo, az új francia egészségügyi miniszter a hatóságok gyanúja szerint gyógyszerészként 20 ezer euró értékben fogadott el ajándékot még 2015 és 2020 között, Normandiában. Konkrétan luxuscikkeket,

órákat, pezsgősüvegeket, okostelefonokat és televíziót kapott az Urgo laboratóriumaitól, amit nem jelentett be a megfelelő fórumon.

Márpedig a szigorú francia szabályozás szerint mind az ajándékot adó cégek, mind az azt elfogadó munkatárs esetében meg kell felelni az átláthatóság elvének. A vizsgálat júniusban indult, az első tárgyalásra januárban kerülhet sor, addig Bodo és ügyvédje nem nyilatkozik.

A Mediapart nevű szaklap értesülései szerint a vizsgálat része annak a szélesebb körű eljárásnak, amit az Urgo laboratóriumok illegális kereskedelmi gyakorlataival kapcsolatban folytattak, és állítólag 

2015 és 2021 között több mint 55 millió eurós ajándékot ajánlottak fel gyógyszerészeknek az egész országban.

Az új tárcavezető elődje egyébként nemrég mondott le, az Emmanuel Macron által átvitt, nagy vitákat kiváltó, szigorú migrációs törvény miatt.

nyitókép forrása: Agnès Firmin Le Bodo Facebook-oldala

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
trl9
2023. december 23. 14:10
Hoppá! Primitív Hoppá! Boldog Hoppás Karácsonyt Mandiner!
falcatus-2
2023. december 23. 12:47
Ukrajna továbbra is lázasan készül a csatlakozásra: 36 millió eurót sikkasztottak el! Ismét letartóztattak egy magas rangú védelmi minisztériumi alkalmazottat korrupció gyanújával. Sürgősen szükséges tüzérségi lövedékeket kellett volna vásárolnia 36 millió euróért, de a pénz eltűnt. "A Honvédelmi Minisztérium egyik legfontosabb osztályának igazgatóját őrizetbe vették." A férfi kifejlesztett egy rendszert, amellyel felfújt áron vásárolt tüzérségi lövedékeket. A gyanúsított lakásában talált dokumentumok ezt megerősítették.
Etana17
2023. december 23. 12:46
Szerintetek ez nő, vagy férfi, vagy vegyes felvágott?
Gullwing
2023. december 23. 12:41
Ugyan már a ballibcsi NEM korrumpálható! 🤣🤣🤣🤣 Nálunk sem kaptak milliárdokat a ballibcsik! 😂😂😂😂
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!