Döntött a bíróság: Óbuda volt alpolgármestere is a rács mögött marad
Czeglédy Gergőt júniusban tartóztatták le. A nyomozó hatóság százmilliós vesztegetéssel gyanúsítja az óbudai korrupciós botrányban.
Paul Harrison szerint „rá egyáltalán nem jellemző, hogy heves és nárcisztikus lenne”.
A „Hannibál a Kannibál” névre keresztelt bűnözőről írt egy hosszabb cikket a Mirror.
A férfiról kiderült, hogy ő a brit büntetés-végrehajtás legrégebben börtönben lévő rabja.
Arról nem is beszélve, hogy a 70 éves Robert Mawdsley már 45 éve magánzárkában tartózkodik, ami szintén világrekordnak számít. A férfi még 1974-ben, 21 éves korában került börtönbe gyilkosságért, majd rá négy évre elkülönítették őt, mert megölte három másik rabtársát.
2018-ban Paul Harrison volt nyomozó, aki tömeggyilkosokkal készített interjúkat, a következőket mondta a Mawdsleyvel való beszélgetésről: „Egy szörnyeteg képe rajzolódott ki előttem... egy gonosz emberé. Mindenféle előítéletem volt. Ha nem ismernéd őt és azt, hogy mit csinált, és meglátnád a bárban...
Ő egy igazán intelligens fickó, aki mindig megmosolyogtatott.”
Az egykori korábbi nyomozó hozzátette, hogy Mawdsley sok sorozatgyilkoshoz képest teljesen máshogy viselkedik.
Szerinte „rá egyáltalán nem jellemző, hogy heves és nárcisztikus lenne”
– foglalta össze a tapasztalatait.
A nyitókép illusztráció. Fotó: JUSTIN TALLIS / AFP