Ebben az európai fővárosban a jövő évtől ingyenessé válik a tömegközlekedés
Ezzel a lépéssel Belgrád lesz az egyetlen olyan európai, félmillió lakosúnál nagyobb város, ahol teljesen ingyenes a tömegközlekedés.
Tavaly szilveszterkor is hasonló eset történt, akkor a Freestyler nevet viselő állóhajó süllyedt el.
Elsüllyedt egy népszerű bulihajó az éjszaka folyamán Belgrádban – közölte a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) vasárnap. A Száva folyón horgonyzó Kartel nevű szórakozóhelyről a rendőrség mintegy harminc embert mentett ki. Az RTS beszámolója szerint a hajón főként fiatalkorúak tartózkodtak, és amikor a Kartel süllyedni kezdett, ijedtünkben többen a jeges vízbe ugrottak.
A rendőrség jelentése szerint súlyos sérülés nem történt.
Tavaly szilveszterkor is hasonló eset történt, akkor a Freestyler nevet viselő állóhajó süllyedt el. A balesetet a szórakozóhely túlterheltsége okozta, akkor sem történt komolyabb sérülés. Belgrád a Duna és a Száva találkozásánál fekszik. A Száva partján számos állóhajó található, amelyet szórakozóhellyé alakítottak át. Ezek a szerb főváros legnépszerűbb szórakozóhelyei.
(MTI)
Nyitókép: Instagram