A helyzeten tovább ront, hogy a visszautasított menedékkérők is vígan tanyáznak az utcákon: bár a bevándorlási hivatal 2018 és 2022 között 4631 kitoloncolási végzést adott ki, de a kitoloncolásra váró embereknek 84 százalékát azóta se találták meg és rakták ki a szűrét – vagyis csaknem négyezer ember ismeretlen státussal él az országban, s feltehetőleg nem az ír űrprogramot gazdagítja szakértelmével.
A kormány eközben izomból tagadja az összefüggést a bevándorlók és a bűncselekmények számának megugrását.
Sőt, a bevándorlók ellen elkövetett bűncselekményeket is igyekszik hallgatólagosan a(z egyébként tényleg előforduló) szélsőjobboldali támadások számlájára írni. Ugyanakkor például az Irish Independent érzékletes riportjában mutatja be, hogy még a cloverhilli börtön lakóinak összetételén is látszik, hogy bizony nehezen tagadható az összefüggés; a korábban ír munkásosztálybeli figurákkal tömött intézmény mára „több tucat külföldinek ad otthont”, akadnak „köztük afrikai kábítószercsempészek és több mint 30 kínai fiatal, nigériaiak, albánok, koszovóiak, románok és néhány más kelet-európai államból valók”; emellett a riport arra is rávilágít, hogy a legtöbb bűncselekményt éppen saját honfitársaik ellen követik el ezek a csoportok, méghozzá szervezett bűnözés, maffia keretein belül.
Így kínai, nigériai, muszlim albán és koszovói bűnözők járulnak hozzá az ír alvilág sokszínűségéhez.
A legutóbbi, dublini késelés pedig az egész nemzetet megrázta.