Jordánia felkészül az Izrael elleni háborúra

2023. november 06. 20:46

A jordán kormányfő szerint „minden lehetőség az asztalon van”.

2023. november 06. 20:46

Jordánia a palesztinok Gázai övezetből vagy Ciszjordániából való elüldözését, vagy az ezt szolgáló feltételek megteremtését hadüzenetnek fogja tekinteni – jelentette ki Biser Haszavni, a hásimita királyság miniszterelnöke, akit a Petra állami hírügynökség idézett.

A mentők és humanitárius dolgozók elleni brutális támadások a Gázai övezetben ellentmondanak az önvédelem elvének – mondta a kormányfő és

hangsúlyozta, hogy „minden lehetőség az asztalon van”.

Miután az arab országok és a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) képviselői a hétvégén Jordániában megvitatták a Gázai övezeti eseményeket, a jordániai miniszterelnök szerint szombatra újabb arab csúcstalálkozót készítenek elő Szaúd-Arábiában.

Ammán már visszahívta nagykövetét Izraelből, válaszul a Gázai övezeti háborúra. Az izraeli nagykövettel, aki már korábban elutazott Jordániából, tudatták, hogy nem várják vissza Ammánba.

Menekülthullámtól tartva Egyiptom és Jordánia sem fogad be menekülteket a Gázai övezetből.

Ennek oka részben az, hogy arra számítanak: ezek az emberek belátható időn belül nem térhetnek vissza a palesztin területekre.

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

A nyitókép illusztráció. Fotó: MENAHEM KAHANA / AFP

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
need-info
2023. november 07. 13:55
Mindent csak a vallás miatt... Ekkora ökröket még nem hordott hátán a Föld.
survivor
2023. november 07. 11:32
Adventi készülődés hátha megérinti őket. Eine kleine Bombe für München...
survivor
2023. november 07. 11:28
HASEMITA királyság. Ha SEMITA, akkor jó.... :-) Menjen oda a zsidó+ páles, oszt' osszák fel testvériesen..
survivor
2023. november 07. 11:26
Akitlosz Hát csatolják Cisz-t a Transzjordániához. Szerves kémia: izoméria.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!