Ez lenne a sürgető reformáció: visszaterelni Európa polgárait keresztény gyökereikhez.
A reformáció válaszként született a 16. századi keresztény Európa mély morális válságára, akkor indult hódító útjára a kontinensen, amikor a nyugati egyház elszakadni látszott Istentől, és egyre nyilvánvalóbban a kiüresedés, elvilágiasodás tüneteit hordozta. A nemzeti nyelvekre lefordított Biblia, a puritán szemléletmód és a Szentírás középpontba állítása Európa-szerte új lendületet adott a keresztény tanítások közvetítésének, s nemcsak az új felekezetek frissessége alakította ezt a lelki reneszánszot, hanem a katolikus egyház reformáció által kikényszerített belső megújulása is. Mindemellett természetesen a folyamat belső megosztottságot is eredményezett a keresztények között, melynek sebei máig sem gyógyultak be teljesen.
A reformáció emléknapján – 506 évvel azután, hogy Luther Márton kiszegezte 95 pontját a wittenbergi vártemplom kapujára – nem tudok fontosabbat annál, mint hogy
szólítsuk egységbe világos szavakkal és közösen kimondott hitvallással a keresztényeket,
ajándékozzuk meg egymást az összetartozás élményével, és bátorítsuk közösségeinket az egység erejével. Ne süppedjünk a múlt sérelmeinek mocsarába, hanem kiengesztelődve egymással mutassuk fel együtt Európa nemzeteinek Krisztus szépséges arcát!
Mert helyzet van. Ma ugyanis nagyobb szakítópróba előtt áll közös otthonunk, mint valaha. A kereszténységből kisarjadt Európa ugyanis nagybeteg. Életveszélyes hiánybetegségben szenved. Ugyanis már rég nem hitelvek értelmezése körül folynak a közéleti viták, hanem Isten létezéséről hallani sem akar az itt élők sokasága. A jólétben hitehagyottá lett, Teremtőjétől elszakadt közösség pedig egyre csak veszít erejéből: az életnek nincs már értéke és mértéke, nem születnek gyerekek, nem becsüljük a múltat, és nem is féltjük a jövőt, az értékeink bizonytalanná, ezért védhetetlenné váltak. Közben Európa városaiban egyre inkább eluralkodik a rettegés, a reményvesztettség, a magány, az évszázadokon át megtartó önazonosságunk a szemünk láttára hullik darabjaira. Körülöttünk háborúk pusztítanak, a korábban oly irigylett Európa folyamatosan marginalizálódik a világban, sőt,
a recesszió és a terror is beköltözött abba a térségbe, mely a második világháború óta az anyagi és fizikai biztonság szigete volt.
Akiket vendégségbe hozzánk hívtak naiv vagy felelőtlen politikusok, ugyanis nagyon más erkölcs, nem a tízparancsolat és a felebaráti szeretet talapzatán állnak, de identitásuk sziklaszilárd, és megvetéssel tekintenek az európai őshonos népesség puhányságára, nihilizmusára. Radikálisaik megmozdulásai pedig egyre inkább felforgatják otthonaink nyugalmát, gyermekeink és templomaink is céltáblák lettek, ami gyorsan belekényszeríthet bennünket életformánk végérvényes feladásába.
Ilyen fenekestül felfordult időkben nem távoli vidékekre kell vinni az evangéliumot, hanem a szomszéd lakásba, a munkahelyekre, az iskolatársak, a kultúra és a politika terei közé. Egy civilizáció – és hiszem, hogy Európa hitehagyottan is az! – nem élhet ugyanis lelki alapok nélkül. Pusztulásra ítéltetett, ha nincs szellemi-transzcendens abroncs, amely összetartsa. Ami kizárólag a kereszténység lehet. Az európai nemzetek – ha még nem diagnosztizálták is önnön súlyos bajukat, némán is – változásért és, igen, mondjuk ki, megtérésért kiáltanak. Ezért ha valamikor, hát most tényleg múlhatatlanul szükséges volna, hogy a missziós elhívásban egységben, összekapaszkodva képviseljük a kereszténység ügyét.
Ez lenne a sürgető reformáció: visszaterelni Európa polgárait keresztény gyökereikhez.
Hogy újra életképes közösséggé lehessünk, gerjesszük fel magunkban a hit parazsát, és tegyünk nap mint nap látható jegyekkel is – étkezésnél, köszönéskor, templomba indulva vagy beszélgetve, érvelve – vallást hitünkről. És ne azt figyeljük, hogy egyikünk „Dicsértessék a Jézus Krisztus!”-t, a másik „Erős vár a mi Istenünk!”-et köszön, vagy épp „Áldás, békesség!”-et kíván! Mindhárom köszöntés Jézus követésére biztat.
Legyünk közösen őrzői Európa lelkének, egységre fel!
Nyitóképen: Krisztus egy ravennai mozaikképen (fotó: Wikipedia)
A szuverenitás forintban, napi szinten mérhető érték, amit minden tagállam véd a maga módján, a privatizáció pedig „gazdasági kis-Trianon” – tudósításunk az MCC-ből!
Mint két tojás: Zelenszkij és Tusk szerint egész Európának be kellene szállnia a háborúba. „Mi minden orosz drónt le tudunk szedni” – állította az ukrán elnök.
Most már csak a szokásos módszerhez folyamodhatnak, így ezúttal Szlovákiát fenyegették meg.
Már a lengyel miniszterelnök is úgy fogalmaz, hogy az orosz–ukrán háború Európa konfliktusa.
Boris Pistorius az európai polgárokra tolná a háború következményeit.
A Mária Valéria híd 130. évfordulóján tartott elismerő beszédet a szlovák miniszterelnök.
A miniszterelnök világossá tette: Magyarország nem fenyegeti Ukrajnát, a valódi veszély Oroszország keleti határánál van.
Arne Slot, a Liverpool vezetőedzője a Galatasaray elleni Bajnokok Ligája-találkozó előtt hangsúlyozta, hogy a csapat védekezési problémái nem a szélső hátvédek személycseréjéből fakadnak.
