„A radikális iszlám ellen megyünk háborúba” – az izraeli parlament szóvivője a Mandinernek

2023. október 09. 18:56

„Bosszút fogunk állni, és Európának mellettünk kell állnia” – jelentette ki Maayan Samun. Interjúnk a Kneszet szóvivőjével!

2023. október 09. 18:56
null
Hajdú Tímea
Hajdú Tímea

Maayan Samunnal, az izraeli parlament szóvivőjével az Alapjogokért Központ által szervezett European Pro–Israel Summit elnevezésű konferencián beszélgettünk. 

***

Mit szól a nemzetközi reakciókhoz Izrael megtámadásával kapcsolatban?

Először is értékelek minden támogatást, amely Izraelnek szól ezekben a nehéz időkben. De Izrael bosszút fog állni. Fel fog újra kelni és bosszút fog állni. Azt szeretnénk, ha Európa és a világ Izrael mellett állna, nemcsak a következő órákban, napokban vagy hónapokban, hanem mindvégig. Mert ez egy hosszú és nehéz háború lesz. 

A radikális iszlám ellen megyünk háborúba, és ezt a harcot nem lehet néhány óra alatt megnyerni. 

Hosszú ideig fog tartani és Európának mellettünk kell állnia. Amikor látják majd a „szegény palesztinok” melletti demonstrációkat, ne dőljenek be. 

Mit gondol az európai és észak-amerikai nagyvárosokban tartott palesztin tüntetésekről? 

Megértem a tüntetőket. Amit nem értek, az az, hogy az európai és amerikai kormányok és lakosok miért engedik meg ezeket a borzasztó tüntetéseket. 

Mielőtt Izrael bármit reagált volna az állampolgárai lemészárlására, máris Izrael elleni propagandával jöttek elő. 

Itt az ideje, hogy Európa és az Egyesült Államok azt mondja: elég volt az őrületből, ha tüntetni akarsz, akkor menj Palesztinába, mert ha a terrort támogatod, nem látunk szívesen az országunkban. 

A különböző internetes fórumokon sok a palesztinbarát poszt, amelyekben azt állítják, hogy a palesztinok csak „függetlenségi háborút” folytatnak a „megszállás” ellen. Ezekre mit válaszol? 

Amikor 18 évvel ezelőtt Izrael kivonult a Gázai övezetből és kitelepítette az izraelieket az otthonukból, akkor Gázát úgymond a palesztinoknak adta; 18 évvel később pedig azt mondják: a palesztinok erőszakkal visszarángatják Izraelt a Gázai övezetbe. Most akkor mit akarnak? 

Gázában akartok minket? Gondolom nem, de akkor minek rángattok minket oda? 

Mit gondol, Izrael képes lesz teljesen felszámolni a Hamászt Gázában? 

Nemcsak a Hamász a baj. A Hamász csak egyetlen szervezet. Izraelnek, de nemcsak Izraelnek, hanem a szabad világnak is az a feladata, hogy eltüntesse a Föld színéről a radikális iszlámot. Nem elég kifüstölni őket Gázában, Szamáriában és Jordániában, hanem az egész Földön ki kell. 

Le kell csapni a Hamászra, le kell csapni a Hezbollah-ra és az ISIS-re, de le kell csapni a kígyó fejére is, ami nem más, mint Irán. Ha Iránt kiiktatod, akkor az egész radikális iszlám összeomlik. A világnak egyesülnie kell ez ellen a gonosz ellen. 

Mit gondol, az izraeli események brutalitása eredményezhet egyfajta változást Nyugaton? Az elmúlt években ugyanis nagyon erős volt az Izrael-ellenes véleményszféra, például a nyugati egyetemeken. 

Sajnos kétlem, hogy változás állna be. Nem akarom azt mondani, hogy semmilyen hatása nem lesz, de nem lesz nagy hatása. 

A radikális iszlám, Katar és Irán és más országok szimplán megvették a Nyugatot. 

Egyetemeket, tévéadókat. Nagyon sok pénzt költöttek, megvették Európát és az Egyesült Államokat. Tehát nem számítok arra, hogy megváltozik az általános vélemény, de bízok a világ józan hozzáállásában. 

Visszatérve Izraelre: mi a következő lépés az ország számára? 

A gyógyulás. Sok embert elvesztettünk, most 700-ról beszélnek, de tudom, hogy sokkal többen lesznek, köztük gyerekek, nők, idősek és fiatal férfiak. Térdre kényszerítettek minket. Nyalogatni kell a sebeinket,

aztán felállni, egyesülni és aztán megindulunk. 

Mit gondol, mikor kezdődik meg a bosszú fázis?

Amikor eljön a megfelelő idő. Ez bármikor, akár a következő percekben is megtörténhet. De Izrael bölcs, és tudja, mi a jó időpont számára. S amikor eljön ez az idő, akkor reagálni fogunk. 

Milyen támogatást szeretne az európai országoktól?

Nem várunk támogatást. Annyit kérünk mindenkitől: ne tegyenek semmit. Ne álljanak az utunkba. 

 

Ezt is ajánljuk a témában

Fotó: Izraeli katonák Gáza határánál ( JACK GUEZ / AFP)


 

 

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
alexandrosz-2
2023. október 10. 05:01
Ha zsidók vagytok húzzatok haza, harcolni, szükség van rátok otthon! Ha meg nem vagytok zsidók, akkor ki kellene másznotok a zsidók seggéből, mert gojként szarnak se néznek benneteket, akárhogy smúzoltok nekik.
Isten jobb keze
2023. október 10. 01:23
Bolond mandiii kisajátitottál egy interjút magadnak more! Nsjd pont neked fog adni interjút egy izraeli .. ! Vegyél vissza magadból mert álhir terjesztése miatt feljeletelek a gecibe, és kapufa neked 😂😂💩💩,
Házam Hazája
2023. október 10. 00:51
EU vagy Európa lakossága?
EX_Terminator
2023. október 09. 20:32
Jut is eszembe ezekről a szélsőséges barmokról beszélve, szerepel a csador hordásának előírása a koránban? Ja, hogy nem??? HÁT AKKOR AZ BIZONY NEM VALLÁSI ELŐÍRÁS. Csak egy nagy rakás ostobaság olyanok szájából, akik a hit mögé bójva próbálják kierőszakolni az elképzeléseiket. Az viszont nagyon is világosan meg van szabva hogy mit engedhetnek meg maguknak a testvér vallásokkal kapcsolatban, (a könyv népei) ÉS BIZTOSRA VEHETŐ HOGY ABBA EGÉSZ EGYSZERŰEN SEMMI AMIT ŐKELMÉK MŰVELNEK NEM FÉR BELE.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!