Szijjártó New Yorkban találkozik Lavrovval

2023. szeptember 18. 16:43

„Azt tartanám helyesnek, ha ezt minél több nyugat-európai kollégám is megtenné” – mondta a magyar külügyminiszter az orosz kollégájával való találkozóról.

2023. szeptember 18. 16:43

A világnak meg kellene ragadnia az ENSZ-közgyűlés adta lehetőséget az ukrajnai béketeremtésre, ehhez azonban párbeszédre van szükség a szembenálló felek között – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn New Yorkban az ENSZ 78. Közgyűlésére érkezve.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ közgyűlésének alkalmából délutánra tervezett európai uniós külügyi tanácsüléssel kapcsolatban közölte, hogy

kollégái nyilván óva fognak inteni mindenkit attól, hogy az orosz kormány képviselőivel találkozzanak és párbeszédet folytassanak velük.

„Én azt gondolom, hogy ez egy rossz irány. Itt vagyunk New Yorkban, itt vagyunk az ENSZ közgyűlésén. Az ENSZ-t nem azért hozták létre, hogy a hasonló gondolkodású emberek csoportosuljanak benne, arra vannak más szervezetek, például a NATO vagy az Európai Unió is ilyen” – jelentette ki.

„Az ENSZ-t azért hozták létre, hogy az egymással akár még háborús viszonyban lévő felek is legalább beszélni tudjanak egymással, mert akkor van remény arra, hogy valamiféle megoldás körvonalazódjon, vagy legalábbis a helyzet ne romoljon” – tette hozzá.

Itt most ezt az egy hetet meg kellene ragadnia a világnak arra, hogy békét teremtsünk Ukrajnában.

Itt vannak az oroszok, itt vannak az ukránok, itt vannak az amerikaiak, a franciák, mindenki, és itt lenne lehetőség arra, hogy mindenki beszéljen egymással úgymond semleges területen” – vélekedett. „Én magam fogok találkozni természetesen orosz külügyminiszter kollégámmal, a tervek szerint a hét második felében, és azt tartanám helyesnek, ha ezt minél több nyugat-európai kollégám is megtenné” – mondta.

Aláhúzta: minden egyes, háborúban töltött nap újabb emberek halálával, újabb pusztítással jár, a béke feltételei így folyamatosan egyre romlanak.

(MTI)

Nyitókép: Szijjártó Péter Facebook-oldala

 

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2023. szeptember 20. 21:11
56-ot köpöd szembe,te szemétláda! :(
Zjzj
2023. szeptember 18. 21:31
Talalkozojuk zaronyilatkozataban mindket fel megerositi bekepartisagat es kemenyen eliteli az usa es brusszel ukrajnai haborus politikajat….
Csaba75
2023. szeptember 18. 21:19
Nekem ez bohóckodás , nagyon nyomjuk a béke dumát mégsem hívtak meg minket arra 40 ország részvételével rendezett "béke konferenciára" igaz az oroszokat sem... Sajnos ennyire súlytalan a mi szavunk bárhol is...
Zjzj
2023. szeptember 18. 21:18
Majd cserebe a gazprom vagy a ROSSZatom kifizeti a sznikereket amit a hetvegen vett;)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!