A francia lakhatásügyi minisztérium szerint az országban mintegy 200 ezren élnek a szabad ég alatt, és ebből 100 ezren a Párizst és környékét jelentő Ile-de-France régióban tartózkodnak. Ennyi szálláshely pedig nincs számukra a fővárosban és környékén.
Franciaországban 2022-ben 155 ezer menedékkérelmet nyújtottak be. Gerard Darmanin belügyminiszter kijelentette: Franciaország befogad minden politikai menekültet,
de az ajtók zárva maradnak az illegálisan érkezők és azok előtt, akik nincsenek üldöztetésnek kitéve a hazájukban.
2022-ben közel 20 ezer bevándorlót toloncoltak ki Franciaországból.
Emmanuel Macron francia elnök vasárnapi tévéinterjújában azt mondta: országa évente 2 milliárd eurót költ a hajléktalanok ellátására, segíti a tengerpartokra érkező migránsokat is. Ugyanakkor „Franciaország nem tudja a világ összes nyomorúságát magára vállalni” – tette hozzá Macron.