Biden: Történelmi mélyponton az al-Kaida jelentette fenyegetés

2023. szeptember 12. 08:07

„Ami történt, nem tudta megingatni Amerika lelkét” – szögezte le az elnök.

2023. szeptember 12. 08:07

Történelmi mélyponton van az al-Kaida terrorhálózat jelentette fenyegetés – mondta Joe Biden amerikai elnök hétfőn, a 2001. szeptember 11-i terrortámadások évfordulóján tartott beszédében Alaszkában.

Az elnök a délkelet-ázsiai körútjáról visszatérve állt meg az Egyesült Államok legészakibb szövetségi államában, ahol az Elendorf-Richardson katonai támaszponton tartotta megemlékező beszédét. A nyilvánosságra hozott hírszerzési jelentésre hivatkozva számolt be az al-Kaida által Afganisztánból és Pakisztánból jelentett veszély mérséklődéséről, ugyanakkor megjegyezte, hogy a terrorizmus elleni küzdelem folytatódik

Joe Biden kijelentette, hogy a 22 évvel ezelőtti terrortámadások próbára tették az Egyesült Államok erejét és bátorságát, de nem tudták térdre kényszeríteni az országot. 

„Ami történt nem tudta megingatni Amerika lelkét”

 – fogalmazott az elnök.

Joe Biden hangsúlyozta, a demokráciáért minden generációnak meg kell harcolnia, és egyben politikai egységre szólított fel a demokrácia megőrzése és megvédése érdekében.

A szeptember 11-i terrortámadások 22. évfordulóján Joe Biden szakított azzal az elnöki hagyománnyal, hogy az amerikai államfő felkeresi a terrortámadások valamelyik helyszínét, illetve a gyásznapot Washingtonban tölti.

Alaszka a délkelet-ázsiai útja után megálló volt a hazaút során, ugyanakkor a Fehér Ház szándéka szerint az elnök ott elmondott beszédével azt az üzenetet is akarta közvetíteni az amerikaiak felé, hogy 2001. szeptember 11-e az Egyesült Államok legtávolabbi pontját is súlyosan érintette.

Mintegy háromezer áldozat

A hivatalos megemlékezéseket a támadások egykori helyszínein tartották, így New Yorkban a lerombolt World Trade Center ikertornyainak helyén kialakított Ground Zero emlékhelyen, a fővárosban, Washingtonban a védelmi minisztérium, a Pentagon épületénél, valamint Pennsylvania állam Somerset megyéjében, ahol a terroristák által eltérített egyik repülőgép – amelynek vélhetően egy másik washingtoni célpontot szemeltek ki – az utasok ellenállása miatt a zuhant le 2001. szeptember 11-én.

A támadások során az al-Kaida nemzetközi iszlamista terrorhálózathoz tartozó terroristák négy amerikai belföldi utasszállítót térítettek el, a merényletekben a hivatalos adatok szerint 2977 ember vesztette életét, valamint a 19 terrorista.

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: SAUL LOEB / AFP

 

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palatin
2023. szeptember 12. 13:17
A merénylet azért kivert egypár fontos téglát az amerikai építményböl. Nyugateurópai vazallusain kívül az USA-t ma már mindenütt a világban utálják.
nempolitizalok-0
2023. szeptember 12. 10:14
Amerikaiként nem is az Al kaidától tartanék, hanem az oroszoktól, akik a villággazdaságot épp most állítják át egy amerika ellenes pályára, de nyilván másképp is fognak reagálni az USA ellenük folytatott proxiháborújára.
Gonella
2023. szeptember 12. 09:08
ta barom! te vagy a fenyegetés, meg a politikai hasonszőrűek, a fiadról már nem is beszélve!
I_Isti
2023. szeptember 12. 09:07
"Ami történt nem tudta megingatni Amerika lelkét" Hát ja. Csak éppen a polgári szabadságjogokért annyira lelkes államban annyi ember foglalkozik a nemzetbiztonsággal azóta, amennyi emberből be lehetne népesíteni két-három föld méretű bolygót. No meg a privacy azóta erősen konvergál a 0-hoz, mert akkor, és ott, és azt, és úgy figyelnek meg, ahogy akarnak. De neem, aamerika lelke nem rendült meg. Csak mostmá' normális ott mindaz az eszementség, ami harminc éve még elképzelhetetlen volt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!