Kritikussá vált a rendőrhiány Oroszországban
A belügyminiszter kendőzetlenül beszélt a létszámhiányról.

Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.
Az UNIAN ukrán hírportál emlékeztetett arra, hogy jelenleg nem termel áramot.

Az orosz megszállás alatt álló zaporizzsjai atomerőműben az éjjel megszűnt a 750 kilovolt feszültségű külső fővezeték áramellátása – közölte csütörtökön az ukrajnai atomerőműveket üzemeltető Enerhoatom állami vállalat.
Ezt követően a nukleáris létesítményt át kellett kapcsolni az egyetlen rendelkezésre álló 330 kilovoltos tartalékvezetékre,
amelynek lekapcsolása a külső áramellátás elvesztésével, azaz egy újabb teljes áramszünettel fenyeget” – figyelmeztetett közleményében a vállalat.

Az Enerhoatom szerint ebben az esetben a nukleáris és sugárbiztonságot fenyegető fő veszély az, hogy a zaporizzsjai atomerőmű négyes reaktorblokkja jelenleg úgynevezett forró leállás üzemmódban van, amelyet az oroszok az üzemeltetési engedély feltételeit megsértve alkalmaztak – hangsúlyozta az állami cég.
Tarasz Tkacs, az Enerhoatom megbízott ügyvezető igazgatója szerint ha a külső áramellátás teljesen megszűnik, az erőmű fő keringető szivattyúi kikapcsolnak, és a reaktor „természetes keringető” üzemmódba kapcsol. Ebben az esetben sürgősen le kell hűteni – emelte ki.
„A zaporizzsjai atomerőmű orosz megszállásának folytatódása, az, hogy a létesítményt illegitim és felkészületlen orosz vezetés irányítja, amely
semmilyen felelősséget nem vállal a nukleáris és sugárbiztonságért, folyamatosan közelebb hozza az erőművet a katasztrófához”
– figyelmeztetett az Enerhoatom.
A vállalat sürgette, hogy éppen ezért a létesítmény fölötti teljes ellenőrzést haladéktalanul vissza kell adni a legális üzemeltetőnek, vagyis az Enerhoatomnak. Az UNIAN ukrán hírportál emlékeztetett arra, hogy jelenleg nem termel áramot Európa legnagyobb teljesítményű, az orosz-ukrán frontvonal közvetlen közelében fekvő – tavaly március óta orosz megszállás alatt álló – atomerőműve.
Hat reaktorblokja közül öt „hideg leállás” üzemmódban van július 25. óta, egyedül a négyes reaktor van „forró leállásban” az erőmű gőzellátásának biztosítása érdekében. Kijev szerint ez azonban veszélyes, a négyes reaktort is „hideg leállásba” kellene helyezni, mert hosszú ideje nem végezték el rajta a szükséges karbantartási munkákat.
(MTI)
***
Ezt is ajánljuk a témában
A belügyminiszter kendőzetlenül beszélt a létszámhiányról.

***
A nyitókép illusztráció. Fotó: Ed Jones/AFP