Olaf Scholz szerint a pokol bukott angyalai azok, akik kritizálják a fegyverszállításokat Ukrajnának

2023. augusztus 22. 14:29

Megint kifütyülték a német kancellárt egy pártrendezvényen.

2023. augusztus 22. 14:29

Olaf Scholz német kancellár azzal vádolta a Németország által Ukrajnának nyújtott katonai segélyeket bírálókat, hogy Oroszország kezére játszanak. A megjegyzéseket arra reagálva tette, hogy péntek este a müncheni ikonikus Marienplatz téren tartott kampánybeszéde során a tömeg kifütyülte – írta az Express.at

A tömeg többek között „háborús uszító”, „vesztes” és „hazug” jelzőkkel illette Scholzot.

A kancellár erre úgy válaszolt, hogy a „jobboldali populisták” „borús jövőt” jelentenek Németország számára. Scholz szerint azok, akik a német fegyverszállítások leállítását követelik Ukrajnának, nem „békegalambok”, hanem „bukott angyalok a pokolból”, mert végül egy „háborús uszítónak adnak igazat” – ezzel nyilvánvalóan Vlagyimir Putyin orosz elnökre utalt.  A kancellár kiállt azon döntése mellett, miszerint fegyvereket szállítanak Kijevnek, hozzátette, a döntést alaposan megfontolták.

Ezt is ajánljuk a témában

Nem ez az első eset, amikor a kancellárt kifütyülték, hasonló jelenetek játszódtak le a múlt heti frankfurti és neurupini rendezvényein, ahol a kritikusok az éghajlat-politikáját vették célba a kancellárnak. Júniusban pedig Falkensee városában rendezett „európai fesztiválon” fütyülték ki, amelyet saját SPD pártja szervezett. Akkor a résztvevők egy része „árulónak” és „háborús uszítónak” nevezte a kancellárt, miközben mielőbbi békét követeltek. 

A Bild szombaton közzétett új közvélemény-kutatásának eredményei szerint pedig a megkérdezettek 64 százaléka szeretné, ha a Scholz vezette szociáldemokraták, a Szabad Demokraták és a Zöldek alkotta „közlekedési lámpa” koalíciós kormányt. Mindössze 22 százalékuk fejezte ki elégedettségét azzal, ahogyan Németországot jelenleg kormányozzák, a megkérdezett németek 70 százaléka elégedetlen Scholz személyével.

***

Nyitókép: Frank Hoermann / SVEN SIMON / dpa Picture-Alliance via AFP

Összesen 125 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szekértábor
2023. augusztus 23. 09:40
"A Bild szombaton közzétett új közvélemény-kutatásának eredményei szerint pedig a megkérdezettek 64 százaléka szeretné, ha a Scholz vezette szociáldemokraták, a Szabad Demokraták és a Zöldek alkotta „közlekedési lámpa” koalíciós kormányt." LEVÁLTANÁK!
Válasz erre
1
0
madárinfluencer
2023. augusztus 23. 08:55
A nagy nyugat-európai országok a balkáni háború idején azért ítélték el Magyarországot, mert néhány ezer kalasnyikovot szállított a horvátoknak. Most meg azért ítélik el mert nem szállít fegyvert az ukránoknak. Tetű banda, csak azt fogadják el, ha ész nélkül azt csináljuk, amit ők jónak tartanak.
Válasz erre
1
0
Mahavira
2023. augusztus 23. 05:56
nem gondoltam volna hogy a Merkel muttit visszasírom, pláne hogy utólag már nagyra értékelem!
Válasz erre
0
0
Martell 2
2023. augusztus 22. 23:02
Semmirekelő gazember ez a Scholz, ebben mondjuk nem lóg ki a fősodor politikusai közül.
Válasz erre
4
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!