„Foglalkozzanak a saját dolgukkal, és hagyják békén a kínai diákokat” – kiborult a pekingi nagykövet Németországban

2023. augusztus 12. 17:23

Vu Ken szerint politikai hecc a vád, hogy kínai diákok kémkednének Németországban.

2023. augusztus 12. 17:23

Visszautasította és politikai heccnek minősítette egy szombaton megjelent lapinterjúban Kína berlini nagykövete azt a német oktatási miniszter által nyilvánosan kimondott félelmet, miszerint fennáll annak a veszélye, hogy Németországban tanuló kínai diákok kémtevékenységet folytathatnak.

Vu Ken a Berliner Zeitungnak elmondta, hogy a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) egy figyelmeztetésében hírszerző ügynökségként tüntettek fel egy kínai diákszervezetet.

Egy ilyen lépés véleményem szerint hisztérikus, tébolyodott dolog, olyan szintű Kína-ellenességgé vált, amellyel már foglalkoznunk kell”

– mondta a nagykövet. Hozzátette, a német hivatal szóban forgó figyelmeztetése nem volt több politikai heccnél, amely mérgezi az együttműködés légkörét a két ország között. A nagykövet felszólította a német politikusokat és hatóságokat, hogy „foglalkozzanak a saját dolgukkal, és hagyják békén a kínai diákokat”.

Az Erlangen-nürnbergi Friedrich-Alexander Egyetem (FAU) júniusban úgy döntött, visszautasítja azoknak a diákoknak a jelentkezését, akik kizárólag a kínai oktatási minisztérium ösztöndíjával tanulnának tovább Németországban. Akkor Bettina Stark-Watzinger német oktatási miniszter arra intett, hogy Kína a legfejlettebb külföldi országokból beszerzett ismeretekkel igyekszik csökkenteni a technológiai különbségeket, és az ezt szolgáló információszerzést stratégiai eszközként használja. A tárcavezető egy július végi interjúban méltatta a FAU döntését a kínai ösztöndíjas diákokra vonatkozóan. Arra hivatkozott, hogy ezek a diákok nem tudnának teljes mértékben élni a német alkotmányban rögzített véleménynyilvánítási és akadémiai szabadság lehetőségével, hiszen teljesen a pekingi minisztériumtól függenek.

(MTI)

A nyitókép illusztráció. Fotó: MTI/EPA/Hayoung Jeon

 

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kőbaltás
2023. augusztus 13. 09:03
A németek sajnos harmadszor is az amerikai nyomulás áldozatai.
lendvaiildiko
2023. augusztus 13. 08:58
Egy rövid idő s már ázsiai és muzulmán vetélkedés helye lesz Germanisztán. A németeknek lapot sem osztanak.
jevgenyij-viktorovics-prigozsin-2
2023. augusztus 13. 00:27
A kínaiak csoportokban küldik tanulni a diákokat. Egy 10-15 fős kontingensben kettő főnek folyamatosan jelentenie kell a többiekről. Egyik sem tudja ki az a kettő...
Tuners
2023. augusztus 12. 22:45
Kémkedésről nem tudok, de amit a kínaiak csinálnak nem semmi. Angliában rohadt sok kínai diák van. Egyetemek egyik fő bevételi forrása. És kínai alatt értsd kínai, koreai, taiwani, nem tudok különbséget tenni, szóval most az egyszerűség kedvéért most mindegyiket kínainak fogom nevezni. Bocs általános ázsiaiak! Na szóval nyilván csak a legjobban szituáltak jönnek angliai egyetemre, szülők megengedhetik, stb. Jönnek a diákvízummal, igen ám, de azért nekik is vannak terveik. Mire lediplomáznak, vagy már az első félév végére már szereznek angol/brit fiút maguknak, nem igazán válogatósak, jó nekik fiú, lány, fehér, fekete, barna, mit bánják ezek.Az angolok a legkelendőbbek, és angol nőkre ránézve néha még meg is értem hogy inkább valami kis LBFM-et választanak. Elmész valami jobb környékre, Angel Islington pl és a helyzet GECI DURVA, minden harmadik sétálgató pár női tagja kínai. Aztán a babakocsit is hamar elkezdik tolni, házasság, állampolgárság, minden. Rejtett gyarmatosítás folyik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!