Csütörtökön Trump feladja magát

2023. augusztus 22. 19:17

„Csütörtökön a georgiai Atlantába megyek, hogy letartóztassanak”– írta Trump a TruthSocial platformján.

2023. augusztus 22. 19:17

Donald Trump volt elnök azt tervezi, hogy csütörtökön feladja magát, hogy ezt követően eljárás alá vonják a Fulton megyei börtönben, miután hétfőn korábban beleegyezett egy 200 ezer dolláros óvadékba és más szabadlábra helyezési feltételekbe – olvasható a CNN oldalán.

Ezt később maga az elnökjelölt saját közösségi oldalán erősítette meg. 

„Csütörtökön a georgiai Atlantába megyek, hogy letartóztassanak”– írta Trump a TruthSocial platformján. 

Georgiában tárgyalják azt az ügyet, ami a 2020-as választások eredményének megváltoztatására irányuló kísérlet vádjával kapcsolatos, a múlt héten vádat is emeltek az egykori elnökkel szemben – írja a 24.hu. Trump az állam kerületi ügyészének, Fani Willisnek is üzent a fenti posztjában:  

Egy radikális baloldali kerületi ügyész által, aki az amerikai történelem egyik legnagyobb gyilkossági és erőszakos bűnözési katasztrófáját felügyeli”.

Az időpontot Trump ügyvédei és a Fulton megyei államügyészség hétfői egyeztetése során határozták meg, ahol megállapodtak az óvadékról és a szabadlábra helyezés feltételeiről is.

Trump azt mindenesetre már korábbban is kijelentette, hogy akkor sem hagy fel a kampánnyal, ha rács mögé kerül.

Nyitókép: MTI/EPA/Michael Reynolds

 

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
akkor ki
2023. augusztus 22. 21:07
Mikor Nixon, öreg Bussmann, Luinszki szopató, Reagen vagy a majom de mindegy is hogy ki, na én már akkor is utáltam a zusát! Mindegy milyen vallás, politikai ideológia, egyszerűen gyilkos pénzéhes rabszolgatartó indián és bölény elpusztító senkiknek tartom őket! Nagyobb bűnösök de minimum olyanok, mint a nácik voltak, akik felett többek között ők törtek pálcát! A világ megrontói voltak vannak lesznek mindaddig míg le nem törik a szarvukat, de hála az Istennek az idő közeleg, hogy ez bekövetkezzen!
zakar zoltán béla
2023. augusztus 22. 20:51
Szutykok hülyén vagy buta, de az se rossz, ha valaki bután hülye.
powerage
2023. augusztus 22. 20:48
Érdekes lenne megnézni, ha megpróbálják letartóztatni. Az exelnököknek titkosszolgálati védelem is jár. Az ügynökök beülnek mellé a cellába?
Csigorin
2023. augusztus 22. 20:27
lehet aggodni az amerikai demokratura allapotan ahol bortonbe vetik az ellenzek vezeret... meg minden hasonlo sipakolas amit navalni eseten hallottunk
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!