Anne Frank burgerrel és Hitler-krumplival borzolta a kedélyeket egy gyorsétterem Argentínában

2023. augusztus 11. 06:50

Az étterem később bocsánatot kért, majd bejelentette: ételeit „a béke és az emberi jogok védelmezőinek neveire” fogják átnevezni.

2023. augusztus 11. 06:50

Kiverte a biztosítékot egy argentín gyorsétterem, miután az „Anne Frank” hamburgerük mellé „Adolf” sajtot és baconos sült krumplit kínáltak a vendégeknek – számolt be a Vice. A közfelháborodás azután kezdődött, hogy a Rafaela Zsidó Közösség Facebook-oldala augusztus 1-jén „a legmélyebb rosszallását és felháborodását” fejezte ki a menüvel kapcsolatban, kérve, hogy a Honky Donky étterem 

távolítsa el a holokauszttal kapcsolatos elemeket, különösen azokat, amelyek Hitlerre, Mussolinire és Anne Frankra utalnak.

Ariel Rosenthal, a Rafaelai Zsidó Hitközség képviselője a helyi médiának elmondta, hogy márciusban értesültek először a felkavaró marketingkampányról, és hogy beszéltek a tulajdonosokkal, akik azt mondták, hogy eltávolítják az étlapról a menüpontokat – de aztán mégsem tették.

„Nem értjük, miért késlekedtek ezzel. Mélységesen sajnáljuk ezt az esetet, és reméljük, hogy az ügyet átgondolják” 

– nyilatkozta Rosenthal. Nem sokkal később a Honky Donky a helyi média által közzétett képernyőmentések szerint Instagram-sztorijában bocsánatot kért a menükért, és bejelentette, hogy a tételeket „a béke és az emberi jogok védelmezőinek neveire” fogják átnevezni, mint például „Mahatma Gandhi, Martin Luther King, Dalai Láma, Barack Obama, Teresa de Calcuta, Carlos Mujica, Nelson Mandela, Mijail Gorbacsov.” 

Nyitókép: Twitter

 

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
powerage
2023. augusztus 11. 15:39
Amúgy a Hunky Dory kínálata kóser? Mert ha nem, akkor nem értem, mi volt a probléma és miért volt érdemes változtatniuk.
Karbantartó9
2023. augusztus 11. 11:31
Engem azzal basztatnak a libbant kollégáim, hogy mennyire gáz még mindig gyurcsányozni. Annafrankozni, Hitlerezni nem ciki? Ohh pardon.
anonymtalan2
2023. augusztus 11. 09:58
Erre csak ezt tudom mondani: Hülyék! XD
Welszibard
2023. augusztus 11. 09:04
Mondjuk én sem vagyok híve az ilyesfajta üzleti fogásoknak, tényleg ízléstelen, hogy úgy mondjam. Dzserzinszkij és Berija pizzát sem szívesen ennék.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!