Tarjányi: Ukrán kudarc a NATO-csúcs

2023. július 16. 09:26

A szakértő szerint a jelenlegi válsághelyzetre nem megoldás, ha Ukrajna megnyeri ezt a háborút.

2023. július 16. 09:26

Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő a Spirit FM Ostrom című műsorának pénteki adásában a háború legfrissebb eseményeit elemezte, és azt, milyen eredménye volt a vilniusi NATO-csúcsnak Ukrajna szempontjából.

A szakértő szerint nem volt meglepő, hogy a találkozó Ukrajna kudarcával végződött, hiszen lehetett arra számítani, hogy nem fogják felvenni a háborúban álló országot a katonai szövetségbe. Ugyanakkor Zelenszkij túlfűtött, szélsőséges megnyilatkozásait úgy értékelte: látszik, hogy Ukrajna is fárad a háborúban.

Hozzátette, a találkozón két álláspont ütközött egymással. Egyrészt a vágyvezérelt Lengyelország, a Balti államok, és meglepő módon Törökország álláspontja, másrészt egy hideg logika mentén gondolkodó Franciaország és USA.

 

Tarjányi úgy véli, azt kell megértenünk, hogy a jelenlegi válsághelyzetre nem megoldás, ha Ukrajna megnyeri ezt a háborút. 

 

Hiszen a háborúnak lehetnek még következményei. A NATO-nak nem érdeke felvenni egy olyan partnert, ahol benne van a pakliban, hogy újabb háborúba sodródik.

„Ez egy komoly biztonságpolitikai védelmet jelentene Ukrajnának, de a NATO az elmúlt évtizedekben mindig ügyesen tudta azt a helyzetet kiegyensúlyozottan megközelíteni, hogy ne vegyen be olyan tagállamot, ahol reális veszélye van annak, hogy a NATO-ba való belépés után mondjuk egy évvel az egész NATO egy háborús helyzetbe kerül” – mondta.

Elmondta, a jelenlegi orosz szemlélet szerint vissza kell csatolni a volt Orosz Birodalom részeit Oroszországhoz, ami azt jelenti, hogy Ukrajna győzelmével nem oldódna meg a konfliktus. 

Szerinte a két ország közötti ellentétek nem fognak eltűnni néhány év alatt. 

 

 

***

Nyitókép: Képernyőfotó

 

 

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
NiewiederGyurcsány
2023. október 23. 13:18
Egyre erősít engem az a tudat, hogy ez a Tarjányi semmit sem tud, semmihez sem ért és csak azért keveri a szart, hogy legalább a többi hülye segedelmével megkeresse a betevő falatot! Egyáltalán van a TV - csatornàk vezetői között olyan, aki felismerte az említett úrnak az elmeállapotát?
vensarkanygyik61
2023. október 23. 10:04
Ezt ki tudta mondani,ha ukrajna nyer? Eddig is tudtam, hogy hülye,na de ennyire!?
Vasalo
2023. október 23. 08:20
Hát nem tudom miröl beszél a szakértö ur, amikor a brit hirszerzés szerint ( az ukránok is beismerték ), hogy egy hét alatt (!!!) tiz MIGet vesztettek és a legszomorubb az egészben, hogy nem tudják hogyan lötték ki azokat a repülögépeket. A harcok légterét 2 AWACS NATO repülögép folyamatosan felügyeli ( elengedhetetlen az ukránok által használt amerikai lövedékek vezérlésére), de nem láttak semilyen ellenséges objektumot amiröl a pusztito rakéták jöttek. A britek már arrol irnak, hogy valoszinü, hogy az oroszok antiradar felülete a SzU-57-s gépeken sokkal hatásosabb mint gondolták ( messze jobb mint az amerikai F-35-s Stealth gépeken). Ha ez igy folytatodik pár héten belül az ukránok elvesztik az utolso repülögépet is.
pityesz74
2023. július 17. 06:49
Valóban, az ellentétek, Orosz-Ukrán szempontból nem fognak megszünni, de Ukrajna eltűnik mint állam a történelem pöce gödrében. Pont oda, ahova valók.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!