Orbán különös játékra készül Brüsszelben

2023. július 07. 16:03

Az egész kormányátalakítás és Varga Judit EP-listavezetői jelöltsége mögött – brüsszeli értesüléseim szerint – ennél valamivel nagyobb játék van kibontakozóban, amelynek sziluettjeit már látni is lehet.

2023. július 07. 16:03
null
Ujhelyi István
Ujhelyi István
Index

„A jövő évi EP-kampányra kíván koncentrálni a következő időszakban Varga Judit, ezért távozik posztjáról – legalábbis ezzel a szöveggel indokolta sietős lemondását az Orbán-kabinetből. Az egész kormányátalakítás és Varga Judit EP-listavezetői jelöltsége mögött – brüsszeli értesüléseim szerint – ennél valamivel nagyobb játék van kibontakozóban, amelynek sziluettjeit már látni is lehet. 

Nem példa nélküli, hogy egy meghatározó pozícióban lévő politikus kedd este még kivont karddal rohamoz a harcmezőn és hosszútávú harci stratégiákról beszél az eligazításon, majd szerda reggel hirtelen rájön, hogy valójában elfáradt, de legalábbis más kihívás érdekli. Szájer József indokolta legutóbb meglepetésszerű visszavonulását azzal, hogy egyre nagyobb »lelki megterhelést jelent számára« a napi politikai küzdelem és inkább „szellemi területen” kívánja folytatni a munkáját. Aztán hamar kiderült, hogy mi volt a lelki megterhelés igazi oka. A skót kormányfő, Nicola Sturgeon is hasonlóan meglepő bejelentést tett nemrég, mondván közel tíz év kormányzás után hirtelen elfáradt és inkább átadja a helyét olyannak, aki friss erőként tudja tovább vinni a skót függetlenség kivívásáért folytatott politikai küzdelmet. Aztán pár nappal később rendőrök vitték el előbb a férjét, majd valamivel később őt magát is a kormányzópárt pénzügyi botrányával összefüggésben. Kár, hogy Szájer József egyébként valóban figyelemre méltó politikai karrierje így ért véget és kár, hogy egy rendkívüli politikusi tehetséggel megáldott miniszterelnöknő – legyen a skóciai ügynek bármi is a vége – kormányzati teljesítménye ilyen csúfos zárófejezetet kap.

Nem állítom, hogy Varga Judit hirtelen távozása kizárólagos és közvetlen összefüggésben van az egyre intenzívebben felbugyogó, az Orbán-kormányt egyértelműen magas szinten érintő Völner-Schadl korrupciós üggyel, de azt állítom, hogy ebben a botrányban Varga Judit hitelessége komoly károkat szenvedett és a mai napig adós maradt saját felelőssége, illetve esetleges érintettsége megnyugtató tisztázásával. Nem állítom, hogy Varga távozása közvetlen összefüggésben van a Pegasus-botránnyal, de azt állítom, hogy ezügyben is alapos és minden részletre, vezetői felelősségre kiterjedő elszámolással még adós a Fidesz-kormány.”

Nyitókép: Orbán Viktor, Facebook

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kiss.istvan770
2023. július 08. 19:45
Te Orbitális Ökör! Varga Juditot a válása viseli meg, nem tudott eléggé a munkájára koncentrálni, ezért mondott le. Ezzel mindenki tisztában van, aki már átélt egy válást, vagy hasonló súlyú emberi problémája van. Te viszont egy szemét, hazaáruló féreg vagy, aki aljas indokból rágalmaz.
Zsolt75
2023. július 08. 11:22
Korrupt, szar szemétláda vagy.
jooeee
2023. július 08. 10:09
Neked hülye gyerek már vészesen fogy az időd Brüsszelben. Jövő ilyenkorra vár téged a kapanyél.
syphax-2
2023. július 08. 04:38
Nagyon gyenge szinvonalú újhülye mostani-itteni fakítása....leszarjuk magasan felülről ezt a hülyeállatot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!