Dezertáló orosz katonáknak ad menedékjogot Franciaország

2023. július 21. 19:57

A mozgósítás elől menekülők és a frontról dezertálók élhetnek a lehetőséggel.

2023. július 21. 19:57
null

Csütörtökön döntött úgy a menekültügyek elbírálására szakosított francia bíróság, a CNDA, hogy az ukrajnai háborús mozgósítás elől menekülő oroszok és a frontról dezertált oroszok menekültstátuszt kaphatnak az országban. A Euronews tudósítása szerint amennyiben egy orosz állampolgárt, akik a mozgósítás során hívnak be, jogában áll megtagadni, hogy közvetlen vagy közvetve háborús bűnök részesévé váljon.

Megjegyezték, hogy a tartalékállományba helyezés puszta ténye nem biztosít ilyen jogalapot.

Amennyiben a franciáknál jelentkező orosz állampolgár dokumentumokkal tudja bizonyítani, hogy harcolt vagy behívták, akkor állami ellátásban részesülhet. A jelentés szerint már több nemzetközi szervezet kérte az uniós hatóságokat, dolgozzanak ki egy menedékjogi rendszert azoknak az oroszoknak, akik megtagadják, hogy a fronton való harcot. Említik Pavel Filatyev ejtőernyőst, aki korábban már kapott a franciáktól menedékjogot és könyvet írt arról, milyen körülmények között kellett a fronton harcolni. 

Nyitókép: Olga MALTSEVA / AFP

 

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nempolitizalok-0
2023. július 23. 15:29
A dél-afrikai hatóságok nem hívták meg Emmanuel Macron francia elnököt a BRICS-csúcsra, amelyet augusztus 22. és 24. között tartanak az országban – írja a News24 portál Dél-Afrika BRICS-küldöttének, Anil Suklal professzor szavaira hivatkozva. „A meghívó kérése ellenére Emmanuel Macron francia elnök nem kapta meg” – áll a kiadványban. Július 20-án Suklal beszédében elmondta, hogy a globális dél 69 országának képviselőit hívták meg a csúcstalálkozóra, köztük 54 afrikai ország képviselőit. A nyugati vezetőket azonban nem hívták meg az eseményre. Különösen Joe Biden amerikai elnök, Rishi Sunak brit miniszterelnök, Emmanuel Macron francia elnök és mások nem kaptak meghívást.
Krupp Skya
2023. július 22. 14:06
Gréczi Zsoltnak is megígérték hogy befogadják, ha megunta a fitymahúzogatós játékot, majdnem olyan mint a Rubik kocka, csak itt egy szint kell kirakni, apatejszint.
Krupp Skya
2023. július 22. 08:33
Észak-Koreában meg amerikai katonákat fogadnak be.
Szerintem
2023. július 22. 05:43
Aztán majd eszükbe jut, hogy zárolni kell a bankszámláikat, mert mégis csak oroszok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!