Új szintre lép a hadviselés: a mesterséges intelligenciát tanítanák be az ukránok az oroszok ellen
Az ukránok több millió órányi drónfelvétel segítségével tanítanák be a mesterséges intelligenciát, hogy segítse őket a harctéren.
A Dnyeper folyó gátja a saját vízerőművi áramtermelése, a zaporizzsjai atomerőmű és a Krím vízellátása miatt is kulcsfontosságú: a robbanás óriási károkat okozhat a régióban.
Keddre virradóra robbanás érte a Nova Kahovka-i gátat, amely a Dnyeper folyó vizét duzzasztja fel Délkelet-Ukrajnában, s ami egyébkén itt a folyóval együtt az ukránok, illetve az orosz megszállók kezén lévő ukrajnai területek határvonalát alkotja.
A Kahovkai-víztározó 1956-ban jött létre, amikor a szovjet időkben elrendelték a Dnyeper folyó energiatermelésbe való befogását. A hatalmas kiterjedésű tóvá duzzasztott vízterület 2155 négyzetkilométert tesz ki – ez nagyjából akkora, mint Komárom-Esztergom vármegye területe, illetve
A víztározó 240 kilométer hosszan nyúlik el a Dnyeper eredeti folyásiránya mentén, egyes helyeken 23 kilométer széles, a mélysége 3 és 26 méter között váltakozik, a 18 köbkilométernyi víztömege pedig kilencszerese a Balatonénak.
A duzzasztott víztömeg egyik legfontosabb feladata a zaporizzsjai atomerőmű vízzel és vízhűtéssel való ellátása – kellő vízellátás nélkül alapjaiban válik kétségessé a stratégiai fontosságú atomerőmű működése, ami 2022 óta az oroszok birtokában van.
A másik, hasonlóan alapvető fontosságú szerepe a Krím-félsziget vízellátása: az ötvenes évektől a hetvenesekig épülő Észak-krími csatorna a most felrobbantott Nova Kahovka-i gát mellől indul el, és 402 kilométeren keresztül kanyarog a Krím keleti végéig, édesvízzel ellátva a sok helyütt szinte félsivatagos, üres pusztákkal teli félszigetet.
A 2014-es orosz-ukrán konfliktus kezdete óta az ukránok gáttal zárták el a csatornát, súlyos vízhiányt okozva ezzel az orosz kézre került Krímben. A nyílt háború 2022-es kezdete óta az oroszok a Dnyeperig, sőt azon túl is előre törtek; és ugyan a folyó jobb partjáról időközben kiszorították őket az ukránok, a bal parton övék lett a csatorna teljes hossza, így újra megindították a víz folyását a Krím felé.
Éppen ezért alapvető stratégiai jelentőségű objektumról van szó, amelyért a háború kezdete óta vetélkedtek a harcoló felek. A fegyveres konfliktus kezdete óta többször szóltak elemzések és szcenáriók a gát lehetséges sorsáról – az is felmerült, hogy egyik vagy másik fél a gát megrongálásával próbálhatja elérni céljait.
Az oroszok a háború első napján, 2022. február 24-én elfoglalták a vízerőművet. Később az ukránok lőtték a gátat, ami megrongálta a közlekedési funkcióit. 2022. november 11-én nagy robbanás rázta meg a gátat, ami elpusztította az úttestet és a vasútvonalat, de magát a gát alapvető, vízzáró funkcióit ez sem rombolta le.
2022 novemberére nagyon alacsony lett a víztározó vízszintje, ami már az atomerőmű ellátását is veszélyeztette. 2023 májusára azonban feltöltődött a víztározó, sőt, rekordmagas szinteket ért el, mivel az oroszok a vízerőmű legtöbb elemét zárva tartották.
Légi felvétel a felrobbantott gáton átömlő víztömegről
Most, kedd hajnalban új támadás érte a gátat, amely hírügynökségi jelentések szerint
A gát környéki falvak kitelepítést megkezdték.
Ukrán illetékesek szerint 16 ezer embert fenyeget az áradás. A helyieket buszokkal evakuálják Herszonba, ahonnan különböző ukrajnai városokba osztják majd szét őket. Herszonból egy evakuációs vonat is elindul majd Mikolajiv felé.
A gát 30 kilométerre fekszik Herszon nagyvárosától, amit tavaly előbb elfoglaltak az oroszok, majd az ukránok visszafoglalták tőlük. Az esetleges nagymértékű árvíz magát Herszont is fenyegeti. Herszon régió kormányzója szerint
Az ukrán hadsereg szerint a gátat az orosz erők robbantották fel, az oroszok kezén lévő Nova Kahovka polgármestere viszont „terrorista tettről” beszél.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök válságstábot hívott össze a helyzet kiértékelésére. Zelenszkij egyúttal „ökológiai tömeggyilkosságnak” nevezte a történteket. Dmitro Kuleba „Európa történetének legnagyobb technológiai katasztrófájaként” és „szörnyűséges háborús bűncselekményként” jellemezte a fejleményeket.
A tettesek valódi kilétére egyelőre nincsen konkrét bizonyíték.
Nyitókép: ZELENSKYY SOCIAL MEDIA ACCOUNT / / ANADOLU AGENCY / ANADOLU AGENCY VIA AFP