Óriási orosz kibertámadás érte Ukrajnát Kijev szerint
Az ukránok szerint Moszkva pánikot akar kelteni.
Az orosz külügyminiszter megerősítette, hogy a Wagner-csoport tengeren túli akciói a sikertelen puccs ellenére folytatódnak.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kijelentette, hogy Jevgenyij Prigozsin sikertelen hétvégi lázadása ellenére a Wagner-csoport folytatja katonai műveleteit Maliban és a Közép-afrikai Köztársaságban – írja a Politico.
Az Oroszországhoz köthető zsoldos hadsereg az elmúlt években kiterjesztette hatókörét Latin-Amerikára, a Közel-Keletre és Afrikára is. A szervezetet a nyugati kormányok Oroszország fegyveres külpolitikai apparátusának tekintik, és
A csoport Afrikában a Közép-afrikai Köztársaságban, Maliban és Burkina Fasóban a természeti erőforrásokhoz való hozzáférésért cserébe ajánlja fel szolgálatait és segítségét a nyugatellenes kormányok támogatására.
„A helyiek kérésére több száz katona dolgozik a Közép-afrikai Köztársaságban kiképzőként. Ez a munka természetesen folytatódik. Mind a Közép-afrikai Köztársaság, mind Mali azzal a kéréssel fordult a Wagner-csoporthoz, hogy biztosítsák a vezetés biztonságát" – mondta Lavrov az RT-nek adott interjújában.
Lavrov szerint a közelmúltbeli események az országban nem fogják befolyásolni Oroszország kapcsolatát a „partnerekkel és barátokkal”.
Nyitókép: Russian Foreign Ministry / Sputnik via AFP