Borította a bilit Zelenszkij volt tanácsadója – ebből óriási botrány lesz

„Az oroszok mindent megtettek azért, hogy a háború véget érjen” – közölte Alekszej Aresztovics.

Kim Dzsongun hétfői közleményében „szorosabb stratégiai együttműködést” szorgalmazott a két ország között.
„Teljes támogatásáról” biztosította Kim Dzsongun észak-koreai vezető hétfőn Vlagyimir Putyin orosz elnököt Oroszország nemzeti ünnepe alkalmából, a két ország között egyre szorosabbra fűződő kapcsolatot jelezve.
„Az igazság biztosan győzedelmeskedik, és az orosz nép újabb diadallal gazdagíthatja győzelmei történetét” – idézte a KCNA észak-koreai hírügynökség Kim Dzsongun közleményét.
Kim Dzsongun 2019-ben találkozott először Putyinnal.
Hétfői közleményében „szorosabb stratégiai együttműködést” szorgalmazott a két ország között.
Mint hangsúlyozta: „erősen fogja az orosz vezető kezét”, hogy meg tudják valósítani közös céljukat, és „erős országot” építsenek.
Phenjan az ENSZ Biztonsági Tanácsának szankciói ellenére tovább fejleszti ballisztikus rakéta- és nukleáris fegyverarzenálját – emlékeztetett rá a The Guardian brit napilap.
(MTI)
***
***
Nyitókép: MTI/EPA/Pool/Szergej Ilnyickij