Két ábra is bizonyítja: a többség fél attól, hogy a Tisza Párt győzelme után Magyarország belesodródik a háborúba és véget ér a rezsicsökkentés

Az is kiderült, mit tettek Magyar Péterék, ami ezt eredményezte.



Az apját egyenesen zsarnokként jellemezte.

A 75 éves színész a szerdán bemutatásra kerülő háromrészes Netflix-dokusorozatban, az „Arnold”-ban beszél katona édesapjáról, Gustavról – írta meg a New York Post.
Arnold Schwarzenegger elárulta, hogy az apja tagja volt a náci pártnak.

Schwarzenegger szerint az apja viselkedése „skizofrén volt”. Sem a színész, sem a bátyja nem tudták, hogy épp a kedves, esetleg a részeg arcát fogja mutatni. Állítása szerint neki és a testvérének a reggelit is ki kellett érdemelniük, és az apjuk egymás ellen versenyeztette őket – árulta el a színész.
Nyitókép: Jewel Samad / AFP
