Méregzöld lett a Canal Grande víze Velencében, a hatóságok vizsgálatot indítottak (VIDEÓ)

2023. május 29. 06:35

Egyelőre nincs magyarázat a történtekre.

2023. május 29. 06:35
null

Zöldes színben fluoreszkált vasárnap Velence fő csatornájának, a Canal Grandénak a vize a Rialto híd közelében, a hatóságok vizsgálatot indítottak a jelenség okának felderítésére – közölte az olasz tűzoltóság.

A regionális környezetvédelmi hivatal vízmintákat kapott, és folyik a színváltozást előidéző anyag azonosítása – áll a tűzoltóság Twitter-üzenetében.

A velencei prefektus sürgősséggel összehívta a rendőri erőket, hogy megállapítsák, mi történt, és tanulmányozzák a lehetséges ellenintézkedéseket.

A La Nuova Venezia című helyi napilap szerint

a rendőrség azután nyomoz, hogy környezetvédelmi aktivisták érintettek-e a történtekben.

Olaszországban a közelmúltban környezetvédők műemlékeket festettek be, faszénkorommal festették feketére a római Trevi-kút vizét a fosszilis tüzelőanyagok ellen tiltakozva.

A korábbi esetektől eltérően most egyetlen aktivista csoport sem állt elő követelésekkel a Velencében történtek kapcsán.

Nem ez az első eset, hogy zöldre váltott a Canal Grande vizének színe. 1968-ban Nicolás García Uriburi argentin művész festette zöldre a csatorna vizét fluoreszkáló zöld festékkel a 34. Velencei Biennále alkalmával, így kívánva felhívni a figyelmet a környezetvédelem fontosságára.

Az esetről videó is készült, melyet alább tekinthetnek meg:

(MTI)

Nyitókép: Twitter-fotó

 

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik