Az orosz elnök hazája leggazdagabb embereinek adott tanácsot az Oroszországi Gyáriparosok és Vállalkozók Szövetségének kongresszusán.
Hazai beruházásra biztatta az orosz tőkét Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön Moszkvában, az Oroszországi Gyáriparosok és Vállalkozók Szövetségének kongresszusán.
hogy betöltsék a távozó nyugati cégek által hátrahagyott réseket, amíg meggondolják magukat és vissza akarnak majd jönni. Hangoztatta: azokról a vállalkozókról, aki az országban maradtak, kiderült, hogy okosabbak, energikusabbak és hatékonyabbak, mint azok, akik elmentek, és Oroszország rosszakaróinak adnak tanácsot.
Az elnök elmondta: Oroszország gazdasága új modell szerint kezd fejlődni, a pozitív tendenciák egyre nagyobb lendületet vesznek. Rámutatott, hogy 2023-ban az inflációs cél – március végén 4 százalék körüli várható – alacsonyabb, mint az eurózóna országaiban, ahol megfogalmazása szerint egyre csak az orosz összeomlást várják.
Putyin hangsúlyozta: sikerült kompenzálni a nyugati piacok bezárását, és összességében
A kereskedelmi többlet 2022-ben 332 milliárd dollár volt. Jelezte: a második negyedévben már GDP-növekedés várható a tavalyi 2,1 százalékos csökkenést követően.
Az elnök méltatta az állam és az az üzleti világ közötti párbeszéd folyamatoságát, valamint a gyáriparosok és vállalkozók hozzájárulását az ország gazdasági fejlődéséhez.
(MTI)
***
Nyitókép: MIKHAIL KLIMENTYEV / SPUTNIK / SPUTNIK VIA AFP