Kitálalt a volt ukrán miniszterelnök: Az Egyesült Államok fél éve keresi, kit ültessen Zelenszkij helyére

Nyikolaj Azarov szerint nincs könnyű dolguk, mert az alkalmas jelölteket vagy börtönbe zárták, vagy megölték, vagy elüldözték az országból.

Az egyik legújabb közvélemény-kutatás alapján az amerikaiakkal kapcsolatosan történelmi magasságokat ér el a lengyelek szimpátiája.

Új kutatással jelentkezett az 1982 óta működő CBOS nevű lengyel közvéleménykutató-cég. A cég azt mérte fel egy 982 fős reprezentatív munkán, hogy a lengyelek mit gondolnak más nemzetekről – írta meg az Index. A kutatás összesen húsz nemzet és népcsoport kapcsán vizsgálta a lengyelek attitűdjét. Az eredményekből látszik, hogy az Ukrajna ellen indított orosz háború jelentősen befolyásolta a lengyeleket: míg az amerikaiakkal kapcsolatosan történelmi magasságokat ér el a lengyelek szimpátiája, addig az oroszok iránt táplált negatív érzelmek történelmi mélyponton vannak.
Az amerikaiakat a lengyelek 68 százaléka találja szimpatikusnak (miközben 21 százalékuk közömbös, 6 százalékuk pedig nem kedveli őket), majd őket a dobogón az olaszok (61 százalék szimpatikus, 8 százalék negatív) és a britek (60 százalék szimpatikus, 11 százalék unszimpatikus) követik.
A megkérdezettek 36 százaléka találja a magyarokat szimpatikusnak – amivel például a németeket vagy a törököket megelőzzük –, és ez az eredmény a 20 vizsgált népcsoport közül a 12. helyre jó, miközben a lengyelek 29 százaléka semleges, 27 százalékuk pedig negatív érzelmeket táplál irántunk.
***
Nyitókép: MTI/EPA-PAP/Tytus Zmijewski