Orbán Viktor: A liberálisok veszítenek, a patrióták nyernek
Trump győzelméről, a jövő évi gazdasági kilátásokról és Magyar Péterről is beszélt a Patriótának a kormányfő.
„Filozofálgató értelmiségiként lépett máshoz szokott közönsége elé” – írja a Denník N szerzője.
A magyar miniszterelnök ünnepi beszéde a március 15-i magyar nemzeti ünnep alkalmából más volt, mint amit eddig megszokhattunk – írja a Denník N szlovák lap. A szerző szerint Orbán Viktor az ilyen alkalomkor meg szokta hirdetni az aktuális szabadságharcot, és megnevezni az ellenségeket, „akik általában a nemzetközi és a magyar baloldal képviselői, valamint Brüsszel, Soros György, a menekültek vagy éppen az LMBTI+ emberek”.
– fogalmaz a Denník N szerzője, aki szerint a miniszterelnök ahelyett, hogy a jelenlegi szabadságharc nehézségeiről számolt volna be, többnyire a 175 évvel ezelőtti vagy még korábbi eseményekről beszélt, meglehetősen bonyolult filozófiai eszmecserékbe bocsátkozott, és irodalom leckét is tartott.
– olvasható a cikkben. Az újságíró szerint az Orbán beszédét élőben hallgató több ezres tömegben voltak néhányan, akiknek csalódást okozott Orbán Viktor szokatlan visszafogottsága.
Nyitókép: Facebook