Guardian: Putyinnak lesznek még álmatlan éjszakái

2023. március 23. 11:35

A brit lap szerzője szerint Milosevics is bíróság elé állt, ebből az következik, hogy Putyin sem áll a jog felett.

2023. március 23. 11:35
null

A Guardian reagált arra a hírre, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin ellen. A szerző azt írja: annak idején végigkövette Szlobodan Milosevics néhai szerb és jugoszláv elnök tárgyalását a Nemzetközi Büntető Bíróságon (ICC), és ez alapján úgy véli, hogy Putyin sem gondolhatja, hogy a törvény felett áll. Steve Crawshaw – aki egyúttal a Human Rigths Watch volt brit igazgatója – ugyanakkor tudja:

egyhamar nem tudják elfogni Putyint, de azért még lesznek álmatlan éjszakái”.

A cikkíró azt írja: sok a hasonlatosság Putyin és a szerb Milosevics között, aki annak idején azt állította, amire valószínűleg Putyin is hivatkozni fog: hogy azért indult eljárás ellene, mert kiállt az ország méltóságáért. Ám két év elteltével Szerbia kiadta Milosevicset Hágának, mert a közvélemény úgy látta, hogy a jobb élet gátja. A börtönben halt meg, a per közben. Ez a példa alighanem nyugtalanítja Putyint.

Nyitókép: Sergey Guneev / Sputnik / AFP

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ringwoodite
2023. március 24. 07:20
Ti meg nem vagytok jogalkotok buzerans Guardian. Nemzetkozinek nevezitek magatokat oszt jó ha 20 ország belefér ebbe a kurva nagy nemzetkozisegbe.
nyugalom
2023. március 23. 17:36
Biden után!i
Erdőmester
2023. március 23. 15:47
Putyin ugyanúgy nem kerül bíróság elé, mint Bush vagy Clinton. Amerika a II. Vilagháború óta több mint 30 helyen robbantott ki haborúkat a demokracia export jegyében és mindenütt csak rom, pusztulás, káosz maradt utána. Ha valaki, hát az USA igazan terhelt háborús bűnökkel. A mostani ukrajnai belépése se különb a korábbiaknál, sőt!!!!
ptrfarkas43
2023. március 23. 15:31
Amennyiben veszít a nyugat, ők fognak bíróság előtt állni, és ezt saját gőgjüknek köszönhetik. Azonban nyerni nem tudnak, mert előtte atom szárítja ki a habzó szájukat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!