Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett

A múlt heti uniós csúcs komoly eredményeket hozott Magyarországnak. A szuverenista erők már nincsenek egyedül az Európai Unióban.

A tárca közleménye nem jelölte meg a látogatás pontos helyét vagy időpontját.

Ellenőrzést tartott a kelet-ukrajnai frontvonalon Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter szombaton – számolt be minisztérium.
A tárca közleménye szerint Sojgu egy frontvonalon lévő parancsnoki állást keresett fel Donyecktől délre. A dokumentumban nem jelölték meg a látogatás pontos helyét vagy időpontját. A minisztérium által közzétett videón látható, hogy Sojgu egy helikopteren utazik, majd – páncélsisak és golyóálló mellény nélkül – beszélget egy katonával a megrongálódott épületek előtt, a katonák védelmében.

„A miniszter különös figyelmet fordított a csoportosulás erői teljes körű támogatásának megszervezésére” – derült ki a tárca közleményéből. A látogatás idején továbbra is heves harcok folynak a Donyecki területen található Bahmut ellenőrzéséért, amelynek korlátozott a stratégiai jelentősége. December végén Szergej Sojgu két ilyen látogatást is tett az ukrajnai „különleges művelet” területén.
(MTI)
***
Nyitókép: MTI/EPA/Orosz védelmi minisztérium