Már 31 túlélőt találtak a magyar mentőcsapatok Törökországban

2023. február 08. 19:48

A Hunor mentőszervezet csapata eddig 15 túlélőt, valamint 12 holttestet emelt ki a romok alól.

2023. február 08. 19:48
null

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán délután jelentette be, hogy újabb két magyar mentőcsapat érkezett meg Törökországba, így számuk már hétre nőtt. A 24.hu pontokba szedve, részletesen összefoglalta a magyar mentőcsapatok eredményeit:

  • Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közlése szerint már 15 túlélőt, valamint 12 holttestet emelt ki a Hunor mentőszervezet csapata a romok alól.
  • A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat azt közölte: eddig 6 élő embert találtak meg a romok alatt.
  • A Baptista Szeretetszolgálat arról tájékoztatott, 10 túlélőt találtak mostanáig, kettőt maguktól, kettőt egy török mentőcsapattal közösen szabadítottak ki, két személynek a kimentése pedig jelenleg is zajlik.
  • A Magyar Református Szeretetszolgálat tűzoltókból, katasztrófavédelmi szakemberekből álló Kutató-Mentő csapata kedd éjszaka megérkezett Törökországba, szerdán pedig megkezdték mentési szolgálatukat a szír határhoz közeli Mardin városában, mely város szinte teljes egészében összeomlott a földrengésben.
  • A Budapesti Mentőszervezet mentőcsapata beérkezett a fogadó-regisztráló állomásra Törökországban, majd a szükséges formalitások után tovább indult Kahramanmaras felé.
  • Az Életjel mentőcsoport kedd éjjel érkezett meg Törökországba, de egyelőre nem közöltek adatot az általuk talált túlélők számáról.
  • És ugyanez igaz a Terrorelhárítási Központra is.

Összességében tehát eddig legkevesebb 31 túlélőt találtak a magyar csapatok szerda estig a katasztrófa sújtotta régióban.

Nyitókép: Facebook

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2023. február 09. 08:19
Köszönjük! Köszönjük! Köszönjük!
Senki Alfonz
2023. február 08. 20:33
Azért a tisztesség kedvéért legalább még néhány mentőcsapatot fel lehetett volna sorolni: pl. Spider, Hajdú, Főnix, stb. Vajon mit véthetett Lehoczki László - aki korábban Mancs kutyájával Törökország hőse lett, mert 86 óra után kimentettek egy kislányt a romok alól - és csapata, hogy valahogy kimaradt a felsorolásból????
Bell & Sebastian
2023. február 08. 20:20
Adj még erőt, és még több időt... Érdekes lenne megnézni, mennyire vág egybe a katasztrófa sújtotta terület a mindhiába remélt Kurdisztán határaival. Tulajdonképpen a sűrűn lakott nagyját lefedi.
Szerencse
2023. február 08. 20:11
Isten segítse őket
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!