Megdöbbentő képeket küldött a HUNOR mentőcsapat Törökországból (FOTÓK)
2023. február 12. 10:29
Új munkaterületen dolgoztak a HUNOR tagjai éjszaka.
2023. február 12. 10:29
p
31
Mentés
Új munkaterületen dolgoztak a HUNOR tagjai éjszaka. Ebben a szektorban egy összeomlott ház liftaknáját derítették fel. Ott csak akkor tudnak dolgozni, amikor a nagy munkagépek leállnak, és nem mozgatják a romokat a földrengés sújtotta területen. Kollégáink beszámolója szerint a kritikus, katasztrófától számított századik óra után már egyre kevésbé reménykednek a helyiek abban, hogy
szeretteik előkerülhetnek, viszont a halottaik felkutatása és kiemelése ugyancsak fontos.
A HUNOR hatodik napja Antakya-ban tartózkodó egységéhez két magyar keresőkutyás csatlakozott, így most már négy kiképzett állattal tudják váltásban keresni a földrengés áldozatait. Szintén a HUNOR munkáját segíti a Budapesti Műszaki Egyetem három építészmérnök statikus szakértője, akik részt vesznek a csapat felderítési tevékenységében. Az ő feladatuk az épület állékonyságát ellenőrizni és felmérni, illetve azt figyelni a mentés során, hogy a vizsgált rom mennyire instabil – írja az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Facebook-oldalán.
„A bővítés most újra beindult, de ha ebből Törökországot kihagyják, az stratégiai hiba lesz” – mondja Mehmet Kemal Bozay. A török külügyminiszter-helyettessel az NKE-n tartott előadása után beszélgettünk a török stratégiai gondolkodásról, a világrendváltásról, Törökország EU-aspirációiról, valamint arról, miért kiemelt kapcsolat számukra a magyar. Interjúnk.
Az európai baloldal elégedetlen Brüsszel gazdaságpolitikájával és a magyar utat járná.
p
0
0
5
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 31 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
alter_ego
2023. február 12. 18:13
Az ilyen helyeken japán módon kell építkezni. Nem lehet véletlen az sem, hogy a hagyományos házaik könnyűszerkezetűek.
Vagy az inkák! Templomuk alá kőgolyókat tettek. A ráépített spanyol templom is megúszta.
Sajnos a mostani, becsült áldozatok száma nem végleges. Lehet annak még akár a kétszerese is, sőt...
Senki sem tudja mi van még a romok alatt, ahova a hős mentők és kutyáik oda se férhetnek.
Szökőár, pusztító viharok, földrengés, vulkánkitörések, eslivatagosodás, stb. nehezítik az életet a bolygón.
Ahol mégsem ott az ember gondoskodik róla hogy legyen elég baja.
Ennek a katasztrófának is van üzenete. Még ha senkit sem érdekel.