Nem adja fel: továbbra is bízik a sikerben Németország leghíresebb nácivadásza

2023. január 26. 19:16

Az előző hónapban például egy 97 éves – korábban koncentrációs táborban titkárnőként dolgozó – nőt ítéltek el.

2023. január 26. 19:16
null

Versenyt fut az idővel Németország legismertebb nácivadásza, Thomas Will, aki abban bízik, hogy – 78 évvel a második világháború befejezése után – a jövőben is lehetőség nyílik azoknak a náci bűnösöknek az elítélésére, akiknek a bűnössége bizonyítható. A Reuters hírügynökség csütörtökön megjelent interjújában Will elmondta:

Will az 1933 és 1945 között elkövetett náci bűncselekmények elkövetőinek felelősségre vonására 1958-ban alapított központi hivatal igazgatója.

A hivatal az alapítása óta eltelt évtizedekben hétezernél is több nyomozást kezdeményezett, és 18 ezernél is több alkalommal segítette a bírósági döntéshozatalt náci bűncselekményekben. Will és csapata az elmúlt években több mint 1,7 millió nevet és helyszínt katalogizált.   

„Egyre többen félnek attól, hogy a náci rezsim kegyetlenségei feledésbe merülnek”

Will azt mondja, hogyha fény derül valaki bűnösségére, semmilyen körülmények között sem hagyja, hogy megússza az elkövető a büntetést. Ennek köszönhetően az előző hónapban egy 97 éves – korábban koncentrációs táborban titkárnőként dolgozó – nőt ítéltek el. Hamburgan egy 96 éves, Giessenben egy 98 éves nyugdíjas férfi esetében kezdtek nyomozásba a hatóságok. Mindkettőjüket azzal gyanúsítják, hogy koncentrációs táborokban teljesítettek őrszolgálatot. A bajor hatóságok pedig egy 98 éves nyugdíjast a ravensbrücki koncentrációs táborban elkövetett gyilkosságokban való segédkezéssel és arra való felbujtással vádolnak.

Az ügyészségi szóvivő elmondása szerint a férfi egészségi állapota lehetővé teszi, hogy bíróság elé álljon, de azt egyelőre nem tudni, hogy fiatalkorúként vagy felnőttként ítélik-e el, mivel a bűncselekmények elkövetésekor még nem volt nagykorú.  Ahogy a holokauszttúlélők száma évről-évre csökken, egyre többen félnek attól, hogy a náci rezsim kegyetlenségei feledésbe merülnek.

Ezt támasztja alá az a friss tanulmány is, amelyben az 1980 után született holland válaszadók közel egynegyede túlzónak tartotta a holokauszt áldozatainak hatmillióra becsült számát, illetve mítoszhoz hasonlította az ott történteket. 

Pénteken az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának 78. évfordulója alkalmából ünneplik a Holokauszt Nemzetközi Emléknapját világszerte az áldozatok emléke előtt tisztelegve. Izraelben a holokauszt túlélői mesterséges intelligencia segítségével rögzítik emlékeiket, hogy fennmaradhassanak a jövő generáció számára is.

(MTI) 

A képen Ursula Haverbeck néhai SS- és SA-tag (MTI/EPA/Getty pool/Steffi Loos)

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
01234567890
2023. január 27. 16:45
A holokauszt szóra megjelentek az antiszemiták. Mindegy, hogy a gyilkosság barna vagy vörös színben jelenik meg, a gyilkosság az gyilkosság.
Rasdi
2023. január 27. 16:03
Muszáj csinálniuk, különben megszűnne a hivatal és az állásuk. Egyébként nevetséges. Hogy egy 18 éves lányt beültetnek titkárnőnek, mert megtanult gépírni. És mivel ezt ott művelte a konc. táborban.
Igazszó
2023. január 27. 15:56
Ezt a mocskos zsidó gecit is várja a pokolban a tgm, csermanek, rosenfeld, appel, rosenberger, lenin, meg a többi mocskos zsidó kommunista patkány.
Csányi Gyuri
2023. január 27. 13:39
A holland válaszadók hány százaléka volt marokkói?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!