Német csúcstanácsadó: Magyarország ebben feltétlenül előrébb jár

Alexander Maximilian Eiber nem sok jót vár az új nagykoalíciótól.

Behzad Karim Khani azt üzente, „az időre játszhatunk, ami nektek nincs”.
„Kihalófélben vagytok, és az országotoknak a következő 15 évben évi mintegy négyszázezer új munkaerőre van szüksége, ez körülbelül egymillió bevándorlót jelent évente. Valószínűleg mi, migránsok fogjuk örökölni ezt a földet. Szóval itt az időre játszhatunk, ami nektek nincs” – a német–iráni író egyik berlini lapban megjelent üzenetéről a V4NA számolt be, amelyet a Magyar Nemzet szemlézett.
A lap szerint hamar körbejárták a világsajtót azok a képsorok, amelyeken a migránsok szilveszterkor gyakorlatilag szétvertek több német nagyvárost, többek között Berlint, ahol rengetegen megsebesültek. A zavargásokat nagy felháborodás követte, ami nagy vitát generált a különböző világnézeteket vallók között. Ennek kapcsán mondta el a véleményét a német bevándorlási politikáról Behzad Karim Khani német–iráni író és kommentátor, akit tízéves korában családjával együtt politikai menekültként fogadtak be Németországba Iránból.
Nyitókép: Autóbusz kiégett roncsa a berlini Neukölln kerületben 2023. január 3-án. Szilveszter éjjel a tűzijátékok helytelen használata miatt a berlini tűzoltók több mint 1700 segélyhívást kaptak és 38 esetben támadás érte őket.MTI/AP/Markus Schreiber