Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett

A múlt heti uniós csúcs komoly eredményeket hozott Magyarországnak. A szuverenista erők már nincsenek egyedül az Európai Unióban.

Peter Gyimesi a Die Pressében fejtette ki gondolatait, többek között a kormánytáborról is.

„Orbán Viktor kormányfő beadja a derekát: a kormány újabb feltételeket teljesít a zárolt uniós milliárdok megszerzéséhez, azonban ismét bírálja Brüsszelt” – olvasható a lap véleménycikkében. A szerő szerint Magyarország politikailag megosztott ország, ennek megfelelően a magyarok viszonya az EU-hoz ambivalens: „míg
az Európa-barát ellenzéki tábor az uniót a liberális demokráciák jogállamiságon alapuló közösségének tekinti, addig a kormánytábor számára »Brüsszel« a paternalizmusnak szimbóluma.”
Gyimesi úgy véli, most Orbán Viktor korábbi „radikális hangnemét átmenetileg felváltotta a józan pragmatizmus. Így az Orbán-kormány az utóbbi időben nagy erőfeszítéseket tett, hogy eleget tegyen az EU követeléseinek. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy ezúttal sok pénz forog kockán, Magyarország bruttó hazai termékének mintegy öt százaléka.”

Az Orbán-kormány optimista az uniós követelmények teljesítésével kapcsolatban, teszi hozzá. hangsúlyozza: Navracsics Tibor, az uniós forrásokért felelősminiszter rámutatott, hogy a kormánytöbbség egy sor törvényt fogadott el a korrupció visszaszorítása érdekében.
Kép forrása: Facebook