Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett

A múlt heti uniós csúcs komoly eredményeket hozott Magyarországnak. A szuverenista erők már nincsenek egyedül az Európai Unióban.

Törökország jelentős törésvonalakon fekszik, és gyakran rázzák meg földmozgások.

Közepesen erős földrengés rázta meg pénteken Törökország nyugati tartományát, Izmirt, ami pánikot okozott a lakosok körében
A török katasztrófavédelem szerint a 4,9-es erősségű rengés középpontja Izmir Buca kerületében volt, helyi idő szerint hajnali 3 óra 29 perckor történt.

Legalább két ember megsérült azt követően, hogy otthonát elhagyva félelmében a magasból leugrott – közölte Szulejmán Soylu belügyminiszter. Izmir polgármestere, Tunc Soyer azt mondta, hogy a kidőlt minareten kívül nem érkezett jelentés nagyobb károkról.
„A pánikot, a félelmet és a lakosok riadalmát leszámítva nem kaptunk semmilyen negatív jelentést” – mondta Soyer a HaberTürk televíziónak.
Törökország jelentős törésvonalakon fekszik, és gyakran rázzák meg földmozgások.
MTI / Nyitókép: Google