Vucic egy belgrádi nagygyűlésen jelentette be a lemondását

A szerb elnök ennek ellenére a politikában marad.

A jordán királyét például visszautasította, mert túl drága volt.

A Blikk azt írja: a világ egyik legnagyobb hatalmú emberének eddig is sokan akartak a kedvében járni, így a korábbi születésnapjait többször is emlékezetesé tette egy-egy extrémebb meglepetés. Ám ő – saját bevallása szerint – nem sokat foglalkozik az ajándékokkal.
– nyilatkozta korábban az elnök az ajándékok kapcsán. A lap felsorolta, hogy milyen ajándékokkal lepték meg a 2000-es év óta különböző formációkban hatalomban levő elnököt:
Nyitókép: MTI/Pool AP/Thibault Camus