Térképen a román elnökválasztás: Simion Moszkvát, Dan Washingtont nyerte meg

Simion elsősége Nyugat-Európában és Oroszországban, míg Dan sikerei Amerikában és Ázsiában élesen kettévágják a külföldi románság politikai térképét.

A szakértő szerint az orosz vagyonelemek elkobzásával messzire nyúló konfliktus kezdődne, amelyre az oroszok is egyértelműen válaszolnának.
Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a Hír Tv Háború Ukrajnában című műsorában elemezte az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeit.
A szakértő elmondta, hogy Ukrajna egy feneketlen kút, mivel napról-napra nő az ukránok által az ország újjáépítéséhez követelt pénzek összege. Nógrádi szerint a NATO azon kijelentése, hogy „Oroszország nem nyerheti meg ezt a háborút”, igaz, de úgy véli, az ukránok sem fognak tudni győzelmet aratni. Hozzátette:
Semmiféle kilábalásnak nincsenek jelei, az egész válság sajnos eszkalálódik”.
A műsorban szó esett arról is, hogy a minap Biden felszólította az ukrán elnököt, hogy figyeljen oda arra, milyen hangnemet üt meg az USA-val szemben, ugyanis ha kritizálja Amerikát, nem fog tudni több támogatást kiharcolni. Nógrádi ezt követően
Ukrajna pénzügyi támogatásával kapcsolatban leszögezte: „Ha bármihez kötnék a nyugatiak a kölcsönöket, akkor nem lenne szabad egy fillért se adni. A legkisebb esély sincs arra, hogy Ukrajna visszafizeti”.
A műsorban a szakértő kitért arra az Ursula von der Leyen által felvetett ötletre, miszerint az elkobzott orosz vagyonból kellene Ukrajna újjáépítését finanszírozni. „ Amit a Von der Leyen mond, annak kicsit Amerika szaga van” – fogalmazott Nógrádi. A szakértő szerint az orosz vagyon elkobzásával egy nagyon messzire nyúló konfliktus kezdődne, amelyre az oroszok is egyértelműen válaszolnának.
A videót az alábbiakban tekintheti meg:
Nyitókép: Földházi Árpád