Orosz kémfőnök az Északi Áramlat felrobbanásáról: Adataink vannak a nyugati érintettségről

2022. szeptember 30. 12:06

„Vannak bizonyos adataink, amelyek nyugati nyomra utalnak ennek a terrorcselekménynek az elkövetésében” – jelentette ki Szergej Nariskin.

2022. szeptember 30. 12:06
null

Oroszországnak olyan adatai vannak, amelyek megerősítik, hogy a Nyugat áll az Észak-Áramlat gázvezetékeken történt robbanások mögött” – jelentette ki Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója újságíróknak pénteken Moszkvában.

„Vannak bizonyos adataink, amelyek nyugati nyomra utalnak ennek a terrorcselekménynek az elkövetésében” – mondta Nariskin.  „A Nyugat mindent megtesz annak érdekében, hogy elrejtse ennek a nemzetközi terrorcselekménynek a valódi szervezőit és elkövetőit”– tette hozzá.

A kémfőnök emlékeztetett arra, hogy az incidens ügyében Oroszországban vizsgálat indult. Az orosz főügyészség korábban közölte, hogy az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) nyomozati csoportfőnökségének anyagai alapján büntetőeljárást indított.    

Oroszország kezdeményezésére pénteken, közép-európai idő szerint 21 órakor összeül az ENSZ Biztonsági Tanácsa az Északi Áramlat-1 és -2 gázvezetéken történt robbanások miatt. A dán és a svéd hatóságok a héten négy gázszivárgást észleltek az Oroszországból Németországba vezető Északi Áramlat gázvezetékrendszer minkét vezetékpárján. Németország, Dánia és Svédország nem zárja ki, hogy célzott szabotázs történt.

(MTI)

Nyitókép: Danish Defence / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Összesen 226 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KK75
2022. szeptember 30. 20:15
Az álszentek, akik csúcsfogyasztóként élték fel a Föld javait, egy pár éve erőteljesen átváltottak az aggódunk a jövőnkért, miközben azt már rég elfüstölték, de most mindenkitől önmegtartóztatást követelnek. Természetesen olyanoktól is, akik nem tudtak részese lenni ennek a hedonista világnak (fejlődő világ) és olyanoktól is akik bár az utóbbi évtizedekben rákaphattak a szerre (lásd térségünket), de esélyük jóval kevesebb a gyors átállásra az adottságaik vagy anyagi potenciáljukból következően. Na most az elmúlt hónapok eseményei rávilágítottak, hogy mekkora parasztvakítás, ámítás, hazugság kísérte az egész folyamatot és hogy, mennyire "félre tudnak nézni", ha éppen arra van szükség, mert iszonyú messze van a megoldás, ha egyáltalán van lehetőség a rohamosan 10 milliárdos szám felé közeledő populáció igényeinek kielégítésére. A hihetetlen mértékű energiát felölelő LNG-s módozatot úgy promotálják, mint ha valami tökéletes opció lenne, miközben a cseppfolyósítási folyamat iszonyú mértékű energiát igényel, amelyre még rájön a szállítás. És ez csak egy a sok folyamat közül, ami most aktivizálódott, de úgy látom már az sem probléma, ha a végén egyet még rá is gyújtanak, ha épp azzal kell az üzletüket megpecsételni (lásd új nyugati vezeték átadása). Báránybőrbe bújt farkasok, hozzájuk képest az oroszok egy kiszámítható imperialisták bizonyos keretek között, mi közben a másik oldalnak semmi sem drága, hogy a hatalmát fenntartsa vagy annak érdekében kiterjessze a legkülönbözőbb álszent praktikákkal becsomagolva azt a sok hedonista seggnyalónak.
NZoltán
2022. szeptember 30. 18:22
Hogy kik voltak a gázvezetékek felrobbantói, azt egyelőre "senki sem tudhatja" de stratégiai érzelmi és gazdasági érdekek végiggondolásával kizárásos alapon behatárolható. 1. Az oroszok: Öngyilkos akció. Saját vagyon és pénzforrás tönkretétele, milliárdos jóvátehetetlen károkozás, amikor egy gázcsap elzárása is elegendő lett volna ráadásul érzékenyen ellenőrzött területen - kitárt, hogy ők lettek vonala. Hosszútávon sem érné meg, mert ha rendeződnek a feltételek és igények, bármikor újraindítható a gáz kereskedés. 2. USA : bár érdekeltek is lennének, jól is jönne egy ilyen akció, be is lengettek valami hasonlót az orosz függőség megakasztására, rendelkeznek is minden technikai eszközzel... de a stratégáik ennél dörzsöltebbek, hogy ilyen szamárságot csináljanak! Diplomáciai nyomással is bármikor képesek céljaik elérésére, ráadásul nem akarhatták a németek stb. haragját magukra húzni. Nem ők voltak, legalábbis közvetlenül nem ők hajtották végre ! 3. Ukrajna: Bár ők erősen érdekeltek lennének több okból is, de észrevétlenül a Balti dán-svéd vizekre technikai eszközt szállítani képtelenség. Ráadásul a háború miatt, ha kiderülne hogy ők voltak komoly katonai megtorlással kéne számoljanak. Kizárt, hogy ők voltak ! 4. Lengyelország: Érzelmileg a német és orosz ellenességük, szimpátiájuk az Ukrajnában élő kisebbségeik iránt nem elhanyagolható motiváció. Ráadásul adott a szükséges technika, a helyek elérhető közelsége, és a területükön haladó vezeték bármikor újranyitható és nem elhanyagolható tranzitbevételt is biztosíthat. Adott egy jól felfegyverzett, kiképzett nagyszámú hadsereg a NATO védernyőjével, még egy ilyen akció is elrettentheti Putyint a megtorlástól. Ha még az USA egy kicsi félrenéz, sőt némi információval is segít, hát....???? Bár az igazság még rejtély az átlagemberek számára, és lehet, hogy az is marad, mégis azt hiszem, hogy fölösleges tovább okoskodni !
Globalfake
2022. szeptember 30. 17:59
ez is egy olyan téma, amit nem szabad ismerősi körben megtárgyalni, mert kurvaélet, hogy aki balos aszerint az oroszok voltak, aki meg jobbos meg van győződve, hogy az usákok voltak, szóval totál felesleges erről bármit is bővebb infó nélkül társalogni, mert vallási kérdés lesz csak belőle meg bicskázás rosszabb esetben..
Lajoss
2022. szeptember 30. 17:45
Mit is mondana a kágébé..No,meg a mandiner.ru ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!